Legalább 14 szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Vágólapra másolva!
Legalább 14 földbérleti szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata után - idézte a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a miniszterelnök válaszát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Ellenőrző albizottságának hétfői ülésén.
Vágólapra másolva!

Nagy István beszámolt az albizottság tagjainak a HNP földbérleti pályázataival kapcsolatban készült Kehi-vizsgálatról.

Az államtitkár a miniszterelnöknek a témával kapcsolatban korábban adott válaszára utalva elmondta, hogy a Kehi a kormány utasítására lefolytatta vizsgálatát, ennek alapján az FM módosította a földbérletek pályázati eljárását. A konkrét ügyben véleménykülönbség volt a Kehi és a szaktárca között, amelyet tisztáztak - tette hozzá. Az államtitkár megerősítette: a nyertes pályázók számára előírták, hogy a megkötött haszonbérleti szerződésben vállaltaknak a szerződés teljes időtartama alatt meg kell felelniük.

Új pályázatokat írnak ki

A vitatott szerződések felbontásán a nemzeti park igazgatósága dolgozik, majd újra megpályáztatja ezeket a földeket - közölte Nagy István. Az FM parlamenti államtitkára emlékeztetett: a mostani pályáztatást megelőző haszonbérleti ciklus 2009. szeptember 1-jétől 2014. augusztus 31-éig tartott.

Ismertette: a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága másfél év alatt négy pályázati eljárási ütemben oldotta meg közel 66 ezer hektárnyi termőföld haszonbérbe adását. Az összes terület 65 780 hektár volt, a birtoktestek száma 565, átlagméretük 116 hektár. A pályázatra 2323 beadvány érkezett, közülük 2095 volt érvényes. A megkötött szerződések száma 762 volt.

80 százalék rendben volt

Beszámolt arról, hogy a Kehi a múlt év januárja és júliusa között lefolytatott vizsgálata során 428 birtoktest eredményesen zárult pályázati eljárásainak nyertes pályázatait vizsgálta. 92 esetben tett észrevételt, vagyis a pályázati eljárások mintegy 80 százalékát aggálytalannak találta. A megkötött haszonbérleti szerződések számát alapul véve hasonló az arány: a Kehi 590-ből 112 esetben tett észrevételt, tehát mintegy 81 százalékot teljesen szabályosnak talált.

Nagy István kiemelte: a Kehi-vizsgálat eredményeként nem született büntetőfeljelentés, és polgári per indítását sem kezdeményezték, mivel korrupció gyanúja fel sem merült a HNP igazgatóság földhaszonbérleti szerződések megkötésére irányuló pályázati eljárásai kapcsán.