Több száz településen szavalják egy időben a Nemzeti dalt

2015.03.10. 13:25

Szombaton a Parlament, március 15-én, vasárnap a Várkert Bazár és a Táncsics-börtön is ingyenesen látogatható lesz az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett állami ünnepségsorozaton. Vasárnap délután több száz településen várhatóan tízezrek egy időben szavalják el a Nemzeti dalt.

Tisztelet a bátraknak

A nemzeti ünnep programjairól tartott sajtótájékoztatón Kun Szabó István helyettes honvédelmi államtitkár elmondta: március 15-én, egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (NRH) a "Tisztelet a bátraknak" jelmondat jegyében hív közös ünneplésre, közös emlékezésre mindenkit.

Jelezte, a központi ünnepségsorozat már március 14-én, szombaton megkezdődik: a Nyitott Parlament program keretében ingyenesen lehet látogatni az Országházat és megnézni a Szent Koronát.

Március idusa

A programok március 15-én, vasárnap reggel a hagyományokhoz híven a Parlament előtti Kossuth Lajos téren folytatódnak, ahol katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonják Magyarország lobogóját.

A Múzeumkertben fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet. Délután az Országház Kupolatermében Áder János, Orbán Viktor és Kövér László jelenlétében átadják a Széchenyi- és a Kossuth-díjakat.

A Ghymes is fellép

Ghymeswww.ghymes.hu

Ivády Nóra, az NRH főigazgatója a családi és lakossági programok közül kiemelte például, hogy vasárnap a Múzeumkertben megnyílik a Tisztelet a bátraknak című szabadtéri portrékiállítás. A budai Várban egész nap ingyenes családi programok lesznek: a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a Forradalmi forgatag elnevezésű programsorozattal, három színpadon koncertekkel - köztük a Ghymes együttes fellépésével - és gasztrokulturális sétánnyal is várják az ünneplőket.

Négyszáz település csatlakozott a szavaláshoz

Szente Vajk színész, rendező Németh Kristóf kollégájával közös ötletéről, a Mi március 15-énk című kezdeményezésről számolt be. Azt mondta: eddig országszerte több mint 400 önkormányzat jelezte, hogy vasárnap délután 3 órakor valamely közterületen elszavalják a Nemzeti dalt. 

Nem lesz extrém időjárás

Varga László, a Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző osztályának vezetője azt mondta: idén március közepének megfelelő időjárásra lehet számítani, extrém időjárási jelenség nem várható. Szombaton többször, vasárnap már csak elvétve lehet egy-egy zápor. A szél csak időnként élénkülhet meg, erős vagy viharos szél nem zavarja majd rendezvényeket. Reggel 4-5, délután 9-10 Celsius-fok várható.

Kormányellenes tüntetést is szerveznek a nemzeti ünnepre, a résztvevők az Astoriától a Keleti pályaudvarig vonulnak majd.