Úgy érezte, zaklatták a bankból, fegyverrel ment revansot venni

Vágólapra másolva!
Egy férfi felgyújtott egy pénzkiadó automatát, majd háromszor rálőtt a bankfiók ajtajára Dorogon. Másfél nap alatt elfogták a zsaruk. Pincéjében fegyverműhelyt találtak.
Vágólapra másolva!

Egy dorogi ATM riasztója jelzett a bank biztonsági szolgálatának február 25-én 23 óra 30 perckor. A helyszínre siető őrök látták, a pénzkiadó automata lángol, ezért hívták a tűzoltókat. Még tartott az oltás, amikor bejelentés érkezett a rendőrségre: egy bankfiók ajtaján olyan nyomok láthatók, mintha valaki be akart volna törni.

Forrás: Sebestyén, Dorogi RK

Háromszor lőtt

Az üvegajtón három lyuk volt. Először azt hittük, feszítővas nyomai, a helyszíni szemle során azonban kiderült, rálőttek a bankfiókra – mondta a Zsaru Magazinnak Matuz Dániel őrnagy, a Dorogi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A térfigyelő kamerák képeiből az derült ki, hogy egy férfi odalépett az ATM-hez, matatott valamit, távozásakor pedig már lángolt az automata. Utána elsétált néhány száz métert a bankfiókig, térdelő helyzetben egy fegyverből rálőtt az ajtajára, majd elballagott.

Úgy érezte, zaklatta a bank

A rendőrök olyan férfiak után kezdtek kutatni, akinek érdekében állhatott kárt okozni a hitelintézetnek. Képbe került a 43 éves Sz. Imre, aki tavaly zaklatás miatt feljelentette a bankot, mert többször telefonáltak neki, amiért nem fizette a hitele törlesztőrészleteit. Az eljárást akkor bűncselekmény hiányában megszüntették.

Saját lőtere volt a pincében Forrás: Sebestyén, Dorogi RK

Meglepő házkutatás

Másnap, a lakásán fogták el a férfit, a házkutatás pedig meglepő eredményt hozott. A konyhában egy dobozban két PA–63-as pisztolyt találtak, a pincében egy 22 mm-es távcsöves vadászpuskát, egy házilag átalakított, hangtompítós pisztolyt, egy forgótáras Coltot, két gáz-riasztó fegyvert és több mint ezer lőszert. A férfi házi lőteret és fegyvergyártó műhelyt működtetett öntőformákkal, lőporral. A férfi elmondta: maga készítette fegyvereihez a lőszert.