Juhsajt, munkahelyek és fizetésemelés – cuki volt a Jobbik alelnöke

Sneider Tamás
Sneider Tamás, lakossági fórum, Jobbik, Varsány
Vágólapra másolva!
Betyársereg és kemény ideológiai megjegyzések helyett zömmel csak a munkahelyteremtésről hallottunk egy Nógrád megyei jobbikos fórumon. Sneider Tamás, aki pártja egyik keményvonalas politikusa közé tartozik Varsányban a cuki arcát vette elő, pedig egy pár napja kiszivárgott felvételen még úgy beszélt muszlim hitre áttért személyi titkáráról, hogy „sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át."
Vágólapra másolva!

Csak négy aláírást gyűjtöttem össze, így nem biztos, hogy megyek kokárdát osztani – mondta egy fiatal jobbikos a vele egykorú lánynak. A varsányi művelődési ház nemrég lehetett felújítva, nincsen túl sok díszítés a falakon, de minden nagyon tiszta. Az asztalon egy-két jobbikos kiadvány és szórólap fogad minket. Semmi sem utal arra, hogy az Országgyűlés alelnöke érkezik a Nógrád megyei településre.

A gyökerekkel sem kell szakítani Fotó: Bielik István - Origo


A saját „őszödi beszédét" elmondó Sneider Tamás egy Nógrád megyei településen tartott fórumot. A kiszivárgott hangfelvétel szerint arról beszélt, hogy cukiságkampánnyal a nyugdíjasokat kell megszólítani, de a gyökerekkel sem kell szakítani. „Az előző fórumon én is narancssárga pólóban voltam” – köszöntette a rendezvény egyik szervezője a megjelent középkorú szimpatizánst, aki narancssárga kabátban érkezett.

A falu, bár sokkal rendezettebbnek tűnik, mint többi nógrádi társa, de a mély társadalmi konfliktusok itt is megvannak – erről már egy fiatalabb férfi beszélt nekünk. Szerinte az egyik legnagyobb probléma, hogy a fiatal romák közül egyre többen fogyasztanak kábítószert, és emiatt nőtt meg a lopások száma, mivel legális forrásból nem tudják ennek az árát előteremteni.

20-25 érdeklődő hallgatta Fotó: Bielik István - Origo


Pici késéssel indul a rendezvény, Sneider nem mikrofonba beszél, hanem egy fehér asztal előtt állva szól a 25-30 érdeklődőnek, akik közül mint megtudtuk, csupán öt jobbikos aktivista volt. Egy 2013-as Nógrád megyei statisztikai évkönyvet vett elő a politikus, szerinte a számok mögött tragikus kép rajzolódik ki. „Amit leépítettek, azt fel kell építeni" – utalt a Jobbik kormányzati terveire a parlament alelnöke.

Juhsajttermelő rendszert akar a Jobbik Fotó: Bielik István - Origo

A juhsajttermelésben jelölte meg a kiutat Sneider. „De ki fogja ezt megvenni?" – szegezte neki a kérdést az egyik résztvevő. A politikus nem zökkent ki a lendületéből, szerinte egy országos juhsajttermelő rendszer felállítása olcsóbb lenne, mint egy stadion, és legalább 10 ezer embernek nyújtana keresletkiegészítést.

„Biztos a bedőlt brókercégekbe ment a magánnyugdíjpénzek egy része" – jegyezte meg egy idősebb férfi, amikor a nyugdíjrendszer problémáit ecsetelte Sneider. „Jól beszélt, de nemcsak a rendőröknek, hanem minden embernek 200-300 százalékos fizetésemelésre lenne szüksége" – vetette föl egy középkorú résztvevő, majd hozzátette, hogy minden parlamenti képviselőnek orvosi vizsgálaton kéne átesnie.

Az embereket a munkalehetőség érdekli Fotó: Bielik István - Origo

„Maga hölgyem is feketén foglalkoztat?" – vetette oda az egyik felszólaló, mivel a narancssárga kabátban ülő középkorú nő megjegyezte, hogy a foglalkoztatás is nagyon sokba kerül. A munkahelyteremtés kapcsán érthetően felforrósodott a levegő a teremben, és az addig passzív résztvevők is felemelték a hangjukat.

„Miért nem tudsz felnőni a demokráciához Gyula?” – tette föl a kérdést egy középkorú férfi, mivel az egyik idősebb résztvevő annak a véleményének adott hangot, hogy nem lehet változtatni a mostani rendszeren, mivel nincs hozzá elég erő. Munka, munka és munka gyakorlatilag csak ezzel kapcsolatban hangzottak el megjegyzések. Ideológiai kérdésekről semmit sem hallottunk. Ezen nincs is mit csodálkozni, Nógrádnak vannak az egyik legrosszabb gazdasági mutatói az országban, a munkanélküliségi arány is 10 százalék fölött van.

Árnyaltabb fogalmazás Fotó: Bielik István - Origo

Betyárseregről és cigányokról nem nagyon hallottunk, a teremben lévők még egy kicsit az ATV-t szidták, mivel Gyurcsánnyal szemben lényegesen kedvesebben viselkedett Kálmán Olga, mint a Jobbik alelnökével szemben. „Minden megjegyzésemet vállalom, ami a kiszivárgott felvételen halható, de lehet némely esetben árnyaltabban kellett volna fogalmaznom" – mondta az Origónak Sneider. Negyed kilencre a terem kiürült, ma este a cukiság győzött.