Oszlopnak csapódott egy autó a Szentendrei úton

Vágólapra másolva!
Baleset nehezíti a haladást Budapesten, a III. kerületben, a Szentendrei út és a Pók utca kereszteződésénél. Egy autó nem sokkal este 10 óra előtt egy oszlopnak ütközött, majd átcsúszott a szemközti sávba. 
Vágólapra másolva!

A háromból két sávot lezártak. Jelenleg rendőrök irányítják a forgalmat a Békásmegyer felé vezető oldalon - tájékoztatta az Origót a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtügyelete.

Az egyik kollégánk készítette az alábbi fotót, aki elmondta, bár gyér a forgalom, de kisebb torlódás így is kialakult a baleset következtében.

Kisebb tolródás alakult ki a baleset helyszínén Forrás: Origo

A rendőrség közölte azt is, hogy az eset körülményeit még vizsgálják, de annyit azért lehet tudni, hogy az autó feltehetően megcsúszott a vizes úton.

Rendőrök irányítják a forgalmat Forrás: Origo

A mentőket riasztották, de úgy tudjuk, a sofőr sértetlenül szállt ki az autóból.