Népszavazás-cunamival söpörnék el Orbán rendszerét

2015.03.15., Budapest, Új magyar köztársaságot! demonstráció
Vágólapra másolva!
Tizenkilenc népszavazási kérdéssel torpedóznák meg az orbáni rendszert az ellenzéki civilek – korrupcióellenes, gazdasági, oktatási és társadalmi témakörökben. Az Astoriánál tartott tüntetésen Parti Nagy Lajos csirkefogózott, Kulka János énekelt, közben pedig zúgott az „Orbán, takarodj!". Néhány órával korábban, onnan nem messze, Orbán Viktor mondott harcias hangú beszédet, miközben hívei az ellene tüntetőkkel dulakodtak.
Vágólapra másolva!

Az új magyar köztársaságot felépítő, a jelenlegi rendszert lebontó népszavazási kezdeményezést jelentettek be a szónokok a civil ellenzékiek március 15-i demonstrációján. Igazi nemzeti konzultáció lesz, "igazi kérdésekkel, igazi válaszokkal" – mondta Kulka János, aki énekelt is a rendezvényen.

19 kérdés több témában

Ha a szabadság eltiporható a törvény erejével, akkor vissza is állítható általa – vezette fel az ellenzéki civil demonstráció nagy bejelentését a moderátor, Kulka János. Az őt követő szónokok pedig témakörönként bejelentették a rendszerbontónak nevezett népszavazási kérdéscsomag egyes elemeit.

Az Új magyar köztársaságot! demonstráció szónokai a színpadon Fotó: Bielik István - Origo

Lattmann Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a kormányzati korrupció ellen irányuló kérdéseket sorolta, kitérve arra, hogy legyenek valódi vagyonnyilatkozatok, legyenek átlátható közbeszerzési pályázatok, jöjjön létre az európai ügyészség, és ne lehessen mindent titkosítani, mint a Paks II. beruházásnál.

Lattmann Tamás a korrupció elleni témaköröket emelte ki Fotó: Bielik István - Origo

A hosszú várólisták eltörlését is népszavazással érnék el – sorolta a további célokat a következő felszólaló, Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetések szervezője. A szónokok szerint népszavazással kell azt is megakadályozni, hogy Orbán Viktor elkölthessen 200 milliárd forintot az új irodájára, vagyis a Várba költözésre.

Gulyás Balázs, az internetadós tüntetések szervezője is színpadra lépett Fotó: Bielik István - Origo

Összesen 19 kérdést írtak össze, ezeket ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze. A korrupcióellenes, gazdasági, oktatási és társadalmi témakörökben megfogalmazott kérdések érintik a dohányboltokat, a közmunkaprogramot, a vagyonnyilatkozatokat és a közbeszerzéseket, sőt az ügynökkérdést is.

Orbán elhazudta a múltját

Az ügynökkérdést előzőleg, még az ellenzéki tüntetést bevezető vonulást megelőző bemelegítő beszédében Kész Zoltán is említette. A független képviselő, akit úgy mutattak be, mint „a veszprémi, aki kiütötte a Fidesz-kétharmadot", Simicska Lajos ügynökvádjára utalva arról beszélt: „Orbán Viktor elhazudta a múltját", amikor 1989-ben kiállt a Hősök terére beszélni.

A veszprémi, aki kiütötte a Fidesz-kétharmadot: Kész Zoltán Fotó: Bielik István - Origo

Kész Zoltán arról is beszélt, hogy Európa és az összes többi nyugati demokrácia a szövetségesünk, nem pedig a keleti diktátorok. A különbség szerinte annyi, hogy míg Nyugaton az emberek leválthatják a politikusokat, addig Keleten a politikusok mondják meg az embereknek, mit szabad, és mit nem.

Fullajtár Andrea és Kulka János, a demonstráció moderátorai Fotó: Bielik István - Origo

Előtte Káposztyán István, a Szolidaritás szónoka arról beszélt, milyen eszközök, fegyverek vannak a tiltakozók kezében. Azt mondta, hogy a fegyver legyen a kimondott szó, a nehézfegyver pedig a nyilvánosság. Fullajtár Andrea színésznő pedig arról beszélt, milyen országban szeretne élni. Megkapta tőle a magáét Orbán Viktor, Lázár János és Andy Vajna is.

Nem kell a stadion! Orbán, takarodj!

"Nem kell a stadion! Orbán, takarodj!" – ezt már útközben skandálta a tömeg, miután a Keleti pályaudvartól a Belvárosba – jelképesen Keletről Nyugatra – vonult.

Felvonulók kérték: Új magyar köztársaságot! Fotó: Bielik István - Origo

A menet élén Kulka János és a Moma-elnök Bokros Lajos ment, a felvonulók közt pedig a DK-s Vágó István kvízmester. A felvonulók a menet elején egy széles molinón jelszavukat írták ki: Új magyar köztársaság.

Azt ismeri, amikor két rendőr megbecsüli a tömeget?

– Mennyien lehetnek?
– Gőzöm sincs, nem tudom megsaccolni.
– Több ezren?
– Legalább.
– Tízezret eléri?
– Annyit bőven.

Később, az Astoriánál Parti Nagy Lajos író arról beszélt, hogy szofisztikált csirkefogók titkosítják el a hazát. Csak az a barát, aki gyűlöli az egész liberális társaságot, és az az ellenség, aki nem áll sorba Orbán aranyozott partvonalán. A szónok szerint szétesett a jogállam, szétmállott az ország immunrendszere.

Már a nemzeti szó sem a régi

Hiányzik a köztársaság szó, de még jobban hiányzik maga a köztársaság – mondta a következő szónok, Nagy Emília. A tanár – aki úgy mutatta be magát, mint magyartanár, sőt magyar magyartanár – szerint a nemzeti szó jelentését is elferdítette a jelenlegi hatalom, például a nemzeti dohánybolttal.

Nagy Emília szerint lesz még magyar köztársaság Fotó: Bielik István - Origo

Lesz még magyar köztársaság, tegyünk érte! – zárta beszédét Nagy Emília. A többezres tömegben élénk derültséget okozott, hogy a szervezők bejelentették: adományokat gyűjtenek a helyszínen a rendezvény költségeire – méghozzá Gucci feliratú dobozban.

Összecsaptak Orbán hívei és ellenfelei

Néhány órával az Astoriánál tartott ellenzéki rendezvény előtt, nem messze onnan, a Múzeumkertben Orbán Viktor az állami ünnepségen arról beszélt, hogy meg kell védeni magunkat. A miniszterelnök hívei és ellenfelei az utcán mérték össze erejüket. A Fidesz erre kijelentette: szélsőséges provokátorok akarták megzavarni az ünnepet.

A miniszterelnök ünnepi beszéde ezúttal sem nélkülözte a szóvirágokat és a költői képeket.

A miniszterelnök nem fukarkodott a szóvirágokkal és a költői képekkel Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem "páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán. Azt is mondta, hogy a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége.