Az ellenzék semmit sem tudott a 19 kérdéses népszavazásról

lepecsétel, nemzetiszín szalag, szavazás, szavazóurna, választás, urna
Budapest, 2014. május 25. Sütő-Nagy István, a választókör elnöke lezárja az üres urnát a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53. szavazókörben az európai parlamenti választáson 2014. május 25-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A baloldali ellenzéki pártok támogatják a március 15-i ellenzéki civil tüntetésen kezdeményezett 19 kérdéses népszavazást, de technikai módosítást még elképzelhetőnek tartanak. A Fidesz és a Jobbik nem foglalkozik a referendummal.
Vágólapra másolva!

A kormányellenes civil szervezetek 19 kérdésben tartanának népszavazást, de több kérdés a költségvetés tárgykörébe tartozó területről döntene, amit az alaptörvény tilt. A referendum ötlete a politikai elemzők körében sem aratott osztatlan sikert. Krekó Péter, a Political Capital vezetője a referendumról azt mondta az Origónak, hogy az szerinte egy cselekvési kényszerre adott, rosszul megfogalmazott válasz.

Megkérdeztük a baloldali ellenzéki pártokat, mit gondolnak a kezdeményezésről.

19 kérdéses népszavazást kezdeményezett a baloldali civil ellenzék Fotó: Bielik István - Origo

Érzi a támogatást

Úgy látom, hogy az ellenzéki pártok nagy része támogatja a népszavazási kérdéseinket, azonban jelenleg nincsen szerepük a folyamatban – mondta az Origónak Vajda Zoltán, a 19 kérdéses népszavazás egyik kezdeményezője. A március 15-i demonstráció egyik szervezője közölte, hogy a baloldali ellenzéki pártokat nem tájékoztatták előre a kezdeményezésről, saját ötletük volt a referendum.

A pártok a gyűjtéshez kellenek

Az Együtt XVI. kerületi önkormányzati képviselője szerint a pártoknak csak az aláírásgyűjtésben lehet komoly szerepük, de az még messze van, mivel a kérdésekről való döntés folyamata a korábbi évekhez hasonlóan akár hónapokig is elhúzódhat. Vajda Zoltán arról is beszélt, hogy más kérdésekben is kikérték volna az emberek véleményét, de a 27 százalékos áfáról vagy a választási rendszerről nem lehet népszavazást tartani.

Vajda Zoltán nyújtotta be a népszavazási kérdéseket Fotó: Bielik István - Origo

A politikus úgy látja, nem sok a 19 kérdés, mivel azok hat nagyobb téma köré csoportosulnak, így például a korrupció és a politikusok vagyonosodása kapcsán is több témát adtak be a választási irodának. Ezek a témák évek óta a közélet napirendjén vannak, így szerinte természetes, hogy megkérdezzék az emberek véleményét.

Nincs vita

Az MSZP egyetért a népszavazás ötletével, ebben nem volt vita a hétfői frakcióülésen, és vélhetően nem lesz a szerdai elnökségi ülésen sem – mondta az Origónak a párt elnökhelyettese. Lukács Zoltán szerint tartalmilag mind a 19 népszavazási témát támogatni tudják, hiszen ezek mind olyan fontos kérdések, melyek többségét az MSZP is felvetette, kritizálta vagy harcolt ellene – még törvénymódosító javaslat formájában is.

Lukács Zoltán szerint nem volt vita a népszavazási kérdésekről Fotó: Bielik István - Origo

Lukács lát lehetőséget

Úgy látja azonban, hogy technikailag még szükség lehet korrekcióra, egyeztetésekre a népszavazás ügyében, hiszen „olyan kérdésekre van szükség, amelyek képesek tömegeket megmozgatni”. Az alelnök felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a népszavazási kérdéseket elbíráló Nemzeti Választási Bizottság esetében az utóbbi időben többször felvetődött az a gyanú, hogy „döntéseit mintha inkább politikai, mint szakmai alapon hozná meg”.

Ráadásul – tette hozzá – az Orbán-kormány nemcsak a kérdésfeltevést, de a kiíráshoz szükséges aláírásgyűjtést és a referendumok eredményességét is megnehezítette. Ezzel együtt Lukács lehetőséget lát a vasárnapi civil tüntetésen ismertetett népszavazás sikerességére, „ha azt politikai és kommunikációs eszközökkel sikerül egy, az Orbán-rendszer egésze elleni népszavazássá tenni”.

A DK tudná támogatni, de még nem döntött

A Demokratikus Koalíciónak előzetesen nem volt tudomása arról, mit és milyen formában jelentenek be a vasárnapi civil tüntetés szervezői – mondta az Origónak a DK szóvivője. Gréczy Zsolt szerint ettől függetlenül tudnák támogatni a népszavazási kezdeményezést, hiszen annak 19 pontja között számos olyan van, amit korábban pártjuk is felvetett. Konkrét döntés azonban még nincs a referendum támogatásáról, a DK elnöksége pénteki ülésén alakítja ki erről az álláspontját.

A Demokratikus Koalíció pénteken tárgyal arról, hogy támogatják-e a referendumot Fotó: Marton Szilvia - Origo

Nehéz elmagyarázni

A Liberálisok szerint a felvetett kérdések jelentős része komoly problémákra világít rá, és fontos lenne, hogy ezeket népszavazás vagy parlamenti szavazás rendezze, ezért az akciót támogatják – mondta az Origónak Fodor Gábor. A pártelnök emlékeztetett arra, hogy a liberálisok régóta támogatják az ügynökakták nyilvánosságát, a vagyonnyilatkozatok jelenlegi formájában szerintük értelmetlen rendszerének reformját, és rendszeresen szólaltak fel a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosítása ellen. Fodor a kérdések többségével egyetért, de technikai természetű aggályai azért vannak.

Fodor Gábor túl soknak tartja a 19 kérdést Fotó: Polyák Attila - Origo

Egyrészt túl soknak tartja a 19 kérdést, másrészt szerinte „néhányuk nem is a legfontosabb problémákra reflektál”. A Liberálisok például fontosabbnak tartanák az Orbán-kormány szegényellenes intézkedéseivel szembeni felvetéseket, de a jogállami keretek visszaállítását is. Néhány kérdés megfogalmazása Fodor szerint túl bonyolult, és 19 kérdést nehéz is elmagyarázni egyetlen kampányban.

Örül a PM

A Párbeszéd Magyarországért üdvözölte a népszavazási javaslatokat. Szabó Tímea úgy fogalmazott: minden olyan kezdeményezést támogat, ami közelebb visz ahhoz, hogy az „Orbán-rendszer gerjesztette korrupciós és szociális válságot” megszüntessék. Szél Bernadett, az LMP társelnöke is üdvözölte a kezdeményezést, amellyel szerinte a pártot nem választók politikai aktivitását is növelhetik.

Az Együtt azt közölte az Origóval, hogy eddig is tiszteletben tartották a civil kezdeményezéseket, és nem szólnak bele ezekbe. A párt felszólította a Fideszt, hogy ne hátráltassa a népszavazás kiírását.

Rogán Antal komolytalannak tartja a 19 kérdéses kezdeményezést Fotó: Polyák Attila - Origo

Rogán: Komolytalan

A Jobbik a népszavazási kezdeményezés kapcsán annyit közölt, hogy a baloldal nem tettekben, csak szavakban kíván változtatni Magyarországon. A Jobbik mindig is támogatta a népszavazási kezdeményezéseket, azok tartalmától függetlenül, mert így az adott ügyben születő támogató vagy elutasító álláspont a legszélesebb körű legitimációval rendelkezik. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője komolytalannak nevezte a kezdeményezést.