Vágólapra másolva!
Megszüntette Vizoviczki László előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte az éjszakai mulatóiról elhíresült vállalkozót a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
Vágólapra másolva!

A döntés nyomán levették róla a kéz- és lábbilincset, és a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, ahonnan a hétfő délutáni órákban szabadult - írja keddi lapszámában a Magyar Nemzet.

Vizoviczki László és 21 társa ellen hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult korábban büntetőper Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A bíróság úgy döntött: Vizoviczkinek viselnie kell a nyomkövető jeladót, amelynek segítségével a II. kerületi rendőrség ellenőrzi, hogy nem hagyja-e el a számára tartózkodási helyként kijelölt családi házat.

Vesztegetések

A vállalkozóval szemben több büntetőügy is folyamatban van. A hétfőn tárgyalt perben költségvetési csalás elkövetésével vádolják, továbbá elsőrendű vádlottja a rendőrségi vesztegetési botrány néven ismert eljárásnak. Emellett az ügyészség hivatalos eljárásban történt kényszerítés miatt is nyomozott, Vizoviczki ez utóbbi ügy miatt volt előzetesben.

A férfi védője, Jován László azzal érvelt az előzetes letartóztatás megszüntetése mellett, hogy az ügyben megtörtént az adatismertetés, és annak alapján feltételezhető, hogy az eljárást megszüntetik - írja a lap.