Húszmilliárdból vennénk fel a harcot az Iszlám Állam ellen

iszlám állam isis
Vágólapra másolva!
Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető elmondta, a felkérés az Egyesület Államoktól érkezett, és arra vonatkozik, hogy száz magyar katona biztosítási feladatokat lásson el észak-iraki szövetséges kiképzőpontnál, és ötven Magyarországon legyen tartalékban.

Szijjártó Péter szerint a Magyar Honvédség készen áll, és képes a feladat végrehajtására.

Szavai szerint az első évben húszmilliárd forintba kerülne a magyar szerepvállalás. Azért ilyen magas ez az összeg, mert felszereléseket kell vásárolni, ugyanakkor az Egyesült Államokkal már tárgyalnak felszerelések biztosításáról, ezeknek becsült értéke hétmilliárd forint lehet, így tízmilliárd körül lenne a felszerelések nélküli költség.

iszlám állam isis Forrás: Iszlám Állam

A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja egyetért azzal, hogy Magyarország katonákat küldjön az iraki Kurdisztán területén található Erbílbe az Iszlám Állam elleni fellépésre alakult nyugati koalíció támogatására - közölte korábban Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője.

Már részesei vagyunk a konfliktusnak

Magyarország már részese az Iszlám Állammal kapcsolatos konfliktusnak, mert a nyugati értékközösséghez tartozik, ami ellen a terrorszervezet támadást intézett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Orbán Viktor húszmilliárdnál is nagyobb összegről beszélt, és azt is mondta, hogy Magyarország érdeke az, hogy Németországgal és Olaszországgal együtt részt vegyen az Iszlám Állam elleni katonai akcióban. A kormányfő szavait ide kattintva olvashatja el.