Fideszes piramisjáték az MSZP-szerint a Buda-Cash és a Quaestor-ügy

Vágólapra másolva!
Az MSZP elnök-frakcióvezetője, Tóbiás József azt várja Matolcsy Györgytől, hogy ismerje el a jegybank felelősségét a brókerbotrányokban, és biztosítsa a betéteseket a teljes kártalanításról.
Vágólapra másolva!

Tóbiás József kaposvári sajtótájékoztatóján azt mondta: a Buda-Cash- és a Quaestor-ügy "egyértelműen és világosan megmutatja, hogy egy fideszes piramisjátéknak vagyunk a szenvedő alanyai". Ismét felszólította Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, ismerje el a jegybank felelősségét a brókerbotrányokban, és biztosítsa a betéteseket arról, hogy teljes egészében kártalanítják őket.

Tóbiás József a Parlament ülésén Fotó: Polyák Attila - Origo

Matolcsy a felelős, mondjon le!

A Fidesz harmadik hete a felelősök keresésénél tart, miközben a szocialista pártelnök szerint egyértelműen látszik, hogy a felelős Matolcsy György és az az MNB-alelnök, aki lehetővé tette, hogy a 60 milliárdos értékpapír-kibocsátásra engedélyt kapó Quaestor-csoport plusz 150 milliárddal tudja megterhelni az értékpapírpiacot.

Tóbiás József azt mondta: a mai napig nem világos, az elmúlt három hétben miért nem sikerült a jegybanknak kiderítenie, hogy valójában hol és mikor keletkezett a probléma, amelynek következtében veszélybe került több száz önkormányzat és közel százezer ügyfél megtakarítása.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Forrás: MTI/Soós Lajos

Ma a károsultak joggal várják el, hogy a kormány finanszírozza a veszteséget, az ügyészség pedig indítson eljárást, derüljön ki, hogy ki és hol mulasztott - mondta Tóbiás József, aki úgy vélekedett: Matolcsy Györgynek le kellene mondania, az új elnöknek pedig létre kell hoznia a jegybankot felügyelő bizottságot.

Személyes vagyonnal feleljenek

Az MSZP elnök-frakcióvezetője olyan törvényi szabályozást sürget, amely az adott cégvezető és a tulajdonosi kör számára előírja, hogy személyes vagyonával felel. Ez az egyik olyan jóvátételi lehetőség, amivel a kormány adós - tette hozzá.

Tóbiás József bejelentette, létrehozták a károsultakat segítő érdekvédelmi fórumot. Minden településen, ahol irodájuk van, várják a károsultakat, akik felvilágosítást kaphatnak arról, milyen lehetőségük van arra, hogy büntetőfeljelentést tegyenek.

Vállalja az állam a kártalanítást

Harangozó Gábor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt somogyi elnöke közölte: a Buda-Cash brókerházhoz tartozó bankcsoportok közül a Dél-Dunántúli Regionális Takarék Banknak (DRB) Somogy megyében volt a legtöbb önkormányzati és lakossági ügyfele.

A Quaestor ügyfelei sorban állnak a pénzükért Forrás: MTI/Kovács Tamás

Úgy vélekedett: mivel az állam hatáskörébe tartozó felügyeleti szerv hibájából nem jutnak hozzá a pénzükhöz a betétesek, az államnak helyt kell állnia mind az önkormányzatok, mind a vállalkozások, mind pedig a lakossági ügyfelek tekintetében, és vállalnia kell a teljes kártalanítást. A Buda-Cash brókerbotrányról itt, a Quaestor öncsődjéről pedig itt olvashatnak bővebben.