Vágólapra másolva!
Feljelentést tesz a főváros a Lánchídon tartott szerda esti, be nem jelentett demonstráció miatt. Budapest vezetése felháborítónak tartja, hogy "néhány magamutogató baloldali provokátor politikai haszonlesésből" több tízezer fővárosi polgárnak okozott kárt és bosszúságot.
Vágólapra másolva!

Ezt a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága arra reagálva közölte, hogy szerda este civilek néhány autóval elzárták a Lánchídra vezető utat mindkét irányból. A rendőrség a gépjárművek elől lezárta a Várkert rakpartot és az alagutat az Alagút utca és az Attila út kereszteződésétől a Lánchíd felé, a hídra a gyalogosok sem mehettek fel. A demonstráció miatt a 16-os és a 105-ös busz is módosított útvonalon járt. A tüntetők az Alkotmánybíróság függetlenségét követelték.

Nem jelentették be az akciót

A Kocsis Máté, a Fővárosi Önkormányzat önkormányzati és rendészeti tanácsnoka által jegyzett közleményben hangsúlyozták: a tüntetők cselekedete teljesen törvénytelen volt, nem tartották be a gyülekezési törvény előírásait, nem jelentették be előre az akciójukat, és nem adtak lehetőséget sem a rendőrségnek, sem a budapesti polgároknak arra, hogy felkészüljenek a hídlezárásra.

Lánchíd Forrás: Origo

Sokaknak elegük van

Azt írták: sokaknak elegük van az ehhez hasonló "provokációkból és törvénysértésekből", ezért a főváros feljelentést tesz. A közleményben kiemelték: senkinek sincs joga ahhoz, hogy "mások életét, mindennapjait megkeserítve mondja el politikai véleményét".