Kutyaszorítóban az Illatos úton

Az Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti telepén örökbefogadára váró kutyák.
Az Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti telepén örökbefogadára váró kutyák.
Vágólapra másolva!
Telt ház van, a kennelek szűkek, de a gondozók így is mindent megtesznek az állatok kényelméért. A kutyák prémium minőségű tápot és sok törődést kapnak, sőt futópadot is használhatnak - mesélte Rejtényi Péter állat-egészségügyi munkatárs, aki az Origónak bemutatta a telep mindennapi életét.
Vágólapra másolva!

Száz torokból feltörő ugatás, rácsok mögött ugráló, csaholó vagy csak éberen figyelő kutyák – első pillantásra börtönhöz hasonlít az Illatos úti ebtelep, de a látszat csal. Az ide bekerülő kutyák több törődést és jobb ellátást kapnak, mint sok, ridegen tartott társuk.

Kondizhatnak a kutyák

A fővárosi önkormányzat Rendészeti Igazgatóságához tartozó ebtelep, más néven Állategészségi Szolgálat élhető otthont próbál teremteni az elhagyott, kidobott házi kedvenceknek: a nagy mozgásigényű kutyákat naponta sétáltatják, sőt a napokban két különleges futópadot is felavattak, amelyeken az örökmozgó fajták fáraszthatják ki magukat – ezért is látogattunk ki az Illatos útra.

Főként a mozgékony terrierfélék örülnek a napi kondizásnak Fotó: Bielik István - Origo

"A kutyakondit a Vigyél Haza Alapítványtól és egy magánszemélytől kaptuk. Nagy szükség van rá, az állatok rosszul bírják az egyhangúságot, nekik is kellenek az új élmények" - mesélte Rejtényi Péter, az Illatos úti ebtelep állat-egészségügyi csoportvezetője, aki a futópadoknál többet is mutatott: körbevezette az Origo munkatársait, részletesen ismertetve az állatok és gondozóik mindennapjait.

Egy megy, kettő jön

A fővárosi fenntartású telepen jelenleg mintegy 110-120 kutya él, számuk azonban folyamatosan változik: naponta 4-5 új állatot is behoznak az Állategészségügyi Szolgálat munkatársai, vagy éppen maguk a tulajdonosok.

A közös kennelben tartott állatok jó hatással vannak egymásra, a félénkebbek beilleszkedését társaik segítik Fotó: Bielik István - Origo

Ott jártunkkor éppen két nagytestű ebnek mondott búcsút a gazdája, mondván, új lakásba költözik, ahova már nem viheti magával az állatait. Ugyanakkor csak egy nőstényt vittek el: a barátságos, kíváncsi Bogit – ahogyan a helyszínen elnevezték – boldogan simogatták örökbefogadói. „Kettő jön, egy megy, sajnos ez a jellemző arány. De legalább behozzák, ez még mindig jobb, mintha az utcára tennék őket, ami szintén gyakran megtörténik" - mondta keserű mosollyal Rejtényi Péter.

Ez nem a régi Illatos

A 100 állatra tervezett telep telt házasnak számít, de 20 egyedes többlettel még elbírnak az Illatos úti gondozók: logisztikáznak, kutyákat költöztetnek össze, hogy felszabadulhasson egy-egy kennel az új jövevényeknek. Régóta nem fordulhat elő, hogy helyhiány miatt altassanak el egészséges állatokat.

Gazdára váró kutya az Illatos úton. Fotó: Bielik István - Origo

"Ez már nem a régi Illatos út, amit annyi állatvédő fórumon támadtak. Két és fél éve nem altattunk túl kutyát-macskát, valahogy mindig megoldjuk az elhelyezésüket, még ha nem is olyan kényelmesen, mint egy menhelyen" - mondta a csoportvezető, hangsúlyozva, hogy csak olyan gondozók dolgoznak náluk, akik szeretik az állatokat, és hivatásnak érzik a velük folytatott munkát.

Gyilkos és gyerekes

A szeretetre pedig nagy szükség van ennyi törődésre vágyó, viselkedészavaros kutya között. Megdöbbentő volt látni, hányféle személyiség él egymás mellett pár négyzetméteren: a simogatásért reszkető pitbullkölyök mellett vicsorgó német juhász tombolt, a rácsok között kapdosott a gondozó keze után – egy négyzetméterrel odébb már katatón, magába forduló tacskókeverék feküdt.

Mindennap látja, mégis megharapná gondozóját. Sok kutya végleg elveszette az emberekbe vetett bizalmat Fotó: Bielik István - Origo


Mindegyikük más bánásmódot igényel, másként nyerhetné vissza lelki egyensúlyát, és ezt az ebtelepen el is mondják az esetleges örökbefogadóknak. "Időseknek a hozzájuk illő komótos típust ajánlunk, de azt is jelezzük, ha egy kutyával határozottan kell bánni. Fontos, hogy tisztázottak legyenek a viszonyok az állat és gazdája között, gyerekes családok mellé például nem, vagy csak kivételes esetben illik egy dominanciára törekvő állat" – sorolta Rejtényi Péter.

Csupa szív vesztesek

A terrierek nem ilyenek, rossz hírük miatt mégis az örökbefogadási verseny vesztesei: az Illatos úti kutyák negyede staffordshire, pitbull vagy más terrierkeverék, már a látványuktól visszariadnak a látogatók, pedig többségük barátságos és kezes.

Pörögnek, barátkoznak, de ijesztő külsejük miatt alig keresi valaki a harci kutyaként számon tartott staffordshire terriereket Fotó: Bielik István - Origo

Ráadásul rosszul tűrik a bezártságot: természetükből eredően energikus állatok, a fogság okozta stressz miatt viszont heteken belül legyengülnek, hiába kapnak a többi kutyához hasonlóan prémium minőségű tápot. A futópad főként nekik jelent kikapcsolódást a szűkös kennel után.

Napi előadás

A napok kutyák és gondozóik számára is viszonylag hasonlóan telnek az Illatos úton: reggel hét körül kezdenek a gondozók, nyolc után állnak munkába a telep állatorvosai – dr. Kozma Tamás és kollégái –, akik elvégzik a szükséges műtéteket, ivartalanítanak, oltanak.

Az Illatos úti kutyák pontosan tudják, milyen fontos a látogatási időszak Fotó: Bielik István - Origo

Tíz és délután egy óra között zajlik az "előadás": ilyenkor jönnek az örökbefogadók, akik jellemzően kutyát keresnek, macskát ritkábban. "Az állatok mintha éreznék, milyen fontos ez a néhány óra, a barátságosabb kutyák szabályosan produkálják magukat a vendégek előtt, hátha elviszik őket" - mesélte a nap legfontosabb időszakáról Rejtényi Péter.

Ivartalanított kan ébredezik a műtét után Fotó: Bielik István - Origo

Ezután következik az ételosztás, majd másfél-két óra múlva a telepen tartott séta. A gondozók csak az aktívabb kutyákat viszik ki ilyenkor, de minden állattal foglalkoznak. Legalább óránként takarítják a kenneleket, ilyenkor mindig jut pár jó szó, simogatás a törődést elfogadó ebeknek.

Nem zsákbamacska

Az Állategészségügyi Szolgálat rendészeti szervként működik, de ellenőrző-begyűjtő szerepe mellett mindent megtesz azért, hogy a befogadott állatok gazdára találjanak: naponta várják az érdeklődőket, évente háromszor örökbeadó napot tartanak, és alapítványi menhelyekkel is kapcsolatban állnak.

Neki sikerült: három napot töltött csak az Illatos úti telepen a barátságos nőstény, Bogi ezután gondoskodó családhoz kerül Fotó: Bielik István - Origo

Az örökbefogadást segítik a baráti árak: egy kutyát 5000 forintért – menhelyeknek 2500 forintért – adnak ki, ezért pedig vállalják az állat mikrochip-beültetését, féregtelenítését, a kombinált és veszettség elleni oltást is. Emellett kedvező áron vállalnak ivartalanítást, legalábbis a magánállatorvosokhoz képest. A telepre bekerülő fajtatiszta kutyákat viszont mindig ivartalanítják, így előzve meg, hogy az örökbe adás a tenyésztési üzlet részévé váljon.

Két hét múlva örökre

Jó ugyanakkor tudni, hogy azonnal örökbe fogadni csak a leadott, azaz korábbi tulajdonostól átvett állatokat lehet. Az utcáról, erdőkből befogott kutyát leghamarabb 15 nap után adja ki az ebtelep, ha a korábbi tulajdonos addig nem jelentkezik. Sajnos az esetek többségében senki sem jön el a megunt, elfelejtett kedvencekért.

Az Origo Illatos úti ebtelepről készített fotóriportját ide kattintva nézhetik meg.