MSZP: Éppen most államosítják a fővárost

Vágólapra másolva!
Az MSZP zsarolásnak tartja, hogy a kormány a Dagály fürdőért cserébe bocsátja a főváros rendelkezésére azt az összeget, amely a főváros közlekedésének fenntartásához szükséges. Erről Horváth Csaba szocialista képviselő beszélt a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése előtti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki politikus szerint a kormány által most kialakított gyakorlat szép lassan oda vezet majd, hogy államosítják az egész fővárost, holott a budapestiek befizetett adójának ellenértékeként kellene fenntartani a város működését. Horváth Csaba emellett az ódudai gázgyár rekultivációját is bírálta, kiemelve, hogy a közgyűlési többség most olyan megoldás elfogadására készül, amely több ezer teherautót "szabadíthat" a környékre.

A DK interpellálna

A főpolgármester, a főjegyző és a bizottsági elnökök interpellálhatóságának visszaállítását javasolja a Demokratikus Koalíció a Fővárosi Közgyűlés négy másik ellenzéki pártjával összefogva. A kezdeményezést Gy. Németh Erzsébet, a DK budapesti képviselője ismertette a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése előtt. A fideszes városvezetés 2010-ben szüntette meg ezt a lehetőséget.

A Jobbik és a dugódíj

A Jobbik szerint kizárólag a Fideszen és nem az Európai Unión múlik, hogy a fővárosban milyen feltételekkel vezetik majd be a dugódíjat. Tokody Marcell írásbeli kérdést tett fel a főpolgármesternek. A válaszból számára az derül ki, hogy a dugódíj bevezetése valóban kötelezettség, de annak mértékére és területére nincsenek megkötések. Tarlós István nem cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a dugódíj pesti határa a Hungária körútnál húzódna, egyszeri díja 700 forint, éves költsége pedig 115 ezer forint lenne.