Elhunyt Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter – közölte a családja. A vizitdíj-törvény egykori kidolgozója hosszan tartó betegség után, 69 évesen halt meg. 

Az egykori parlamenti képviselőt, kórházigazgatót hétfőn, hosszan tartó súlyos betegség után 69 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Molnár Lajos egy évig volt egészségügyi miniszterForrás: MTI/Kovács Attila

Fül-orr-gégészként végzett

Molnár Lajos 1946-ban született Nyírbátorban, fül-orr-gégészként dolgozott, majd 1997 és 1999 között a Belügyminisztérium Központi Kórháza, majd 2004-ig a Szent István Kórház főigazgatója volt. 2005-2006-ban a MÁV Kórház főigazgatója.

Molnár Lajos 2006. június 9-étől 2007. április 6-áig Gyurcsány Ferenc kormányában volt egészségügyi miniszter, 2010-ig a Szabad Demokraták Szövetségének frakciójában volt országgyűlési képviselő, de a pártba nem lépett be.

Kidolgozta a vizitdíjat

Nevéhez fűződik a több nagy vitát kiváltó egészségügyi törvény kidolgozása, az úgynevezett patikaliberalizáció vagy a vizitdíj bevezetése. Minisztersége alatt csökkentették az aktív kórházi ágyakat, és a megváltoztatták az ellátási szinteket, létrejöttek a súlyponti (kiemelt) kórházak és a területi intézmények. 2007. március 8-án jelentette be az ágyszám-csökkentést, továbbá azt, hogy bezár a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, az Országos Pszichiátria és Neurológiai Intézet (OPNI), valamint a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet. A kórházi struktúra átalakításának tervére több városban tartottak demonstrációkat, tiltakozó megmozdulásokat.

Molnár Lajos dolgozta ki a vizitdíjról szóló törvényt isForrás: MTI/Bruzák Noémi

 

Molnár Lajos 2007. április 6-án lemondott miniszteri tisztségéről.Ezt követően az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja lett. Miniszteri lemondását követően nem szólalt fel az Országgyűlésben.