Hatalmas kráter a magyar falu határában

Pamuk, 2015. március 29.
Kráter Pamuk határában 2015. március 29-én. A több mint száz méter hosszú, helyenként tizenöt méter széles és ugyanilyen mély gödör feltehetően egy földalatti vízmosás miatt keletkezett a sok földmunkától fellazult földben. Lakóhá
Pamuk, 2015. március 29. Kráter Pamuk határában 2015. március 29-én. A több mint száz méter hosszú, helyenként tizenöt méter széles és ugyanilyen mély gödör feltehetően egy földalatti vízmosás miatt keletkezett a sok földmunkától fellazult földben. Lakóház nincs a kráter közelében, a területet életveszély miatt lezárták. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Húsz méter mély, és tizenöt méter széles az a kráter, amely tegnap nyílt a Somogy megyei Pamuk község határában.
Vágólapra másolva!

Lakott területet az omlás nem érintett, a község azonban nem lélegezhet fel, ha ugyanis nem akadályozzák meg a további talajeroziót, két utcát is elönthet a víz - mondta az Origónak Tóth Csaba a Somogy megyei település polgármestere. A szántóföld nem az önkormányzaté, a tulajdonosokkal pedig meg kellene egyezni, hogy ne műveljék tovább a földet. A polgármester szerint ez nem lesz egyszerű.

Ez még csak a kezdet

Tóth Csaba Pamuk község polgármestere egyelőre csak annak örülhet, hogy a krátert egyelőre nem látogatják katasztrófaturisták, annak már kevésbé, hogy a jelenlegi kráter akár a duplájára is nőhet. Tegnap 15 ezer köbméter lösz omlott be, a polgármesternek egy geológus azt mondta "még ugyanennyi van benne". A krátert betemetni nem érdemes, a további földomlást meg lehet állítani, ehhez azonban fásításra, gyepesítésre lenne szükség.

Tízmilliós gödör

Ez 5-10 hektárt érint, vagyis ekkora területről kellene lemondani a tulajdonosoknak, ami nem lesz egyszerű. Túl azon, hogy a tulajdonosok egy része budapesti, senki nem mond le szívesen a földjéről - mondta Tóth Csaba. A polgármester azt is elmondta, hogy a község nem jogosult vis maior támogatásra, így mindenképpen meg kell állapodnia a tulajdonosokkal, máskülönben mélyebben kell a zsebébe nyúlni: a földomlás már most tízmillió forintos kárt okozott a községnek.

A gödör feltehetően egy földalatti vízmosás miatt keletkezett a sok földmunkától fellazult földben. A területet életveszély miatt lezárták Forrás: MTI/Varga György