Lázár elárulta, Orbán Viktor nagy dobásra készül

Lázár János
Lázár János
Vágólapra másolva!
Nem kímélte a Quaestort Lázár János, aki szerint sikerült kimenekítenie a Külügyminisztériumnak 3,8 milliárdot a brókercégből. A miniszter szerint a brókerkárosultak 97 százalékát kártalanítják. Szóba került a remélhetőleg nem állami autóval furikázó Habony Árpád és Andy Vajna, valamint a kórházak adósságállományának kifizetése és a Jobbik is.
Vágólapra másolva!

Egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökséget, továbbá a Földművelésügyi Minisztériumot, a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, valamint számos önkormányzatot említett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, amikor összesítette, mely állami intézményeknek volt pénzügyi kapcsolatuk brókercégekkel.

Lázár János elmondta, mi a legnagyobb probléma Fotó: Bielik István - Origo

A legnagyobb probléma

Lázár János a legnagyobb problémaként a Magyar Fejlesztési Bank által a Quaestornak két lépésben, 2005-ben és 2008-ban – szocialista kormányok idején – az ETO Parkra biztosított 17 milliárd forintos hitelt említette. A miniszter szerint a pénzt nem az ETO Park projektjére költötték el.

A hitelszerződést 2005-ben kötötte meg, majd 2008-ban bővítette a magyar állam stadionépítésre, illetve egy szabadidőközpont, valamint az ezek mellett található parkoló kialakítására, mondta Lázár. Mint fogalmazott: „a legtöbb, amit remélhetünk, hogy fantasztikus minőségű, bizonyára 17 milliárdot nem érő sportinfrastruktúrával gyarapodik majd a magyar állam.”

410 millió odaveszett

Az FM a Hungária Értékpapír Zrt.-nél 410 millió forintot helyezett el, ez „odaveszett” – folytatta az állami érintettség ismertetését Lázár János. Felidézte továbbá, hogy a külügyi tárca a Quaestornál helyezett el 3,8 milliárd forintot, ez azonban megkerült.

3,8 milliárd forint megkerült Fotó: Bielik István - Origo

Az önkormányzatok miatt azonban a Belügyminisztériumot is érinti a brókercégek bedőlése, hiszen a Quaestornál tíz önkormányzatnak volt összesen nyolcmilliárd forintnyi, a Hungária Értékpapír Zrt.-nél négy önkormányzatnak összesen kétmilliárd forintnyi, a Buda-Cashnél pedig 8 önkormányzatnak összesen 800 millió forintnyi befektetése.

Ezenfelül kétmilliárd forintot veszített az a 84 önkormányzat, amely a Buda-Cash-csoportnál vezette a számláját. A pénzügyi felügyeletet is vizsgálni kell a brókerbotrány miatt a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint.

Próbálkoznak

Lázár János szerint azok, akik a Quaestornak – pontosabban a „Quaestor néven folyó piramisjátéknak” – adták a pénzüket, a szokásosnál nagyobb kockázatot vállaltak. Mint mondta, a Quaestor-ügyben a majdnem 32 ezer károsultból mintegy 22 200 embernek volt hatmillió forintnál kisebb befektetése.

A Quaestor-károsultak nagy kockázatot vállaltak Lázár szerint Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Fidesz és a kormány arra kéri a Bevát, hogy hatmillió forintig térítse meg az elvesztett összeget. Szeretnék azonban a többi kilencezer ügyfél számára is a teljes kártérítés lehetőségét megnyitni. Ennek forrása a Quaestor zárolt vagyona lehet – hangzott el a tájékoztatón.

Szászt is meghallgathatják

Lázár János azt mondta: javasolni fogja Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőnek, hogy hallgassák meg akár a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét korábban vezető Farkas Ádámot vagy Szász Károlyt is. Mondják el, milyen vizsgálatot végeztek, és mi volt a benyomásuk. „Nem tudjuk megspórolni, hogy ne kérdezzük meg a felügyeletet ellátó szervezeteket, hogy na, és önök mit tudtak” – fogalmazott.

Készek vagyunk a Bankszövetséggel és a pénzintézetekkel tárgyalni a brókerházügyfelek kártalanításról – mondta Lázár, újra kitérve a pénzvilág és a politikai elit közötti kapcsolatra, amely szerinte nem tilos, de átláthatónak kell lennie. Mint mondta, ez utóbbi témában Orbán Viktor valami nagy dobásra készül.

Orbán nagy dobásra készül? Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az időpontok kapcsán valószínűleg én követtem el súlyos hibát” – mondta Lázár János a kormányzati pénz kimentésének időrendi kavarodásáról. Ennek azonban szerinte semmi jelentősége nincs, mert megvan a pénz.

Nem dolgoznak együtt nyilasokkal

A miniszterelnöknek ott a helye Tapolcán – mondta Lázár János arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor részt vesz-e az időközi országgyűlési választási kampányban. A tárcavezető azt mondta: azért dolgoznak Tapolcán, hogy Lasztovicza Jenő tragikus halála után a választópolgárok bizalmát megőrizzék.

„Ha megkapjuk a bizalmat, azt megszolgáljuk, hogyha nem, akkor tiszteletben tartjuk a választások eredményét” – fogalmazott, és kőkeményen dolgozó, kiváló jelöltnek nevezve Fenyvesi Zoltánt, aki értékelése szerint alkalmas a közös munkára a kormánnyal. Úgy fogalmazott, a kormány nem tervezi, hogy „akár nyilasokkal, vagy kommunistákkal együtt dolgozna”, ezt a választókerületben mindenkinek érdemben mérlegelnie kell.

A Fideszben bíznak Fenyvesi Zoltán tapolcai jelöltben Fotó: Szabó Gábor - Origo

Reméli, futja rá

Remélem, hogy futja autóra Habony Árpádnak és Andy Vajnának, ezért nem állami autóval járnak – mondta Lázár János az Origo kérdésére, annak kapcsán, hogy kettejüket többször együtt látták egy ahhoz hasonló Volkswagen kisbuszban, mint amilyet Orbán Viktor használ.

A miniszter kitért az M4-es autópálya ügyére is: mint mondta, a kormány azért állította le a beruházást, mert az EU nem akart pénzt adni rá. Szolnokot az M5-ös autópályával fogják összekötni, erre az EU-tól próbálnak pénzt szerezni.

Konzultáció

Konzultációt kell indítani az új budapesti kórház tervével kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök azt várja Tarlós István főpolgármestertől és a fővárosi Fidesz-frakciótól is, hogy induljon egy közös kezdeményezés annak érdekében, hogy megkérdezzék a budapestieket, mit gondolnak a mai fővárosi egészségügyi ellátásról, és mi az elképzelésük, hol kellene fejleszteni az ellátást.

A kormány azt ígéri, hogy nem lesz kórházcsőd Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A János-kórház esetleges bezárásáról szóló sajtóhírt kommentálva Lázár János közölte, semmi sem dőlt el, és egy kórház felépítése korántsem jelenti azt, hogy egy másikat bezárnak. Egyezségek, kompromisszumok mentén tárgyalni kell a kórházak adósságállományáról, ezen dolgozik a miniszter szerint kiváló munkát végző Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.

Nem lehet csőd

A miniszter ezt az Origo azon felvetésére mondta, hogy április 1-jével kellett volna a korábbi ígéretek szerint átvállalni a kórházak adósságállományát. Erre 60 milliárd forint rendelkezésre áll – tette hozzá, megjegyezve: nem mehet csődbe egyetlen kórház sem.