M, avagy egy ország keresi Habony kisbuszát

Miskolc ételosztás
Többszáz fős tömeg harcol a segélycsomagokért Miskolc Városháza terén,2015 április 7-én. Többszáz fős tömeg harcol a segélycsomagokért Miskolc Városháza terén,2015 április 7-én.
Többszáz fős tömeg harcol a segélycsomagokért Miskolc Városháza terén,2015 április 7-én.
Vágólapra másolva!
Meteorrobbanással kezdődött a hét Miskolcon, ahol kedden már egy ételosztás okozott kaotikus jeleneteket. Habony Árpádnak nincs kisbusza, van viszont új barátnője. Semjén Zsolt szerint az állatok nem jutnak a mennyországba, Orbán Viktor viszont még a választás előtt eljutott Tapolcára. Ez történt a héten Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Fényes meteort láttak a hét első napján Miskolc felett. A zöldes színű, fényes tűzgömb este fél nyolc körül vonult át az égen, csóvája percekig látható maradt.

Nem jutott étel Miskolcon

Egy nappal később már nem meteor, hanem ételosztás borzolta Miskolc lakóinak idegeit. A városban gyakorlatilag fosztogatás tört ki, amikor a Városház téren több száz csomag élelmiszert osztottak szét civilek - részint dacból, mert korábban Kriza Ákos, a város fideszes polgármestere elutasította az akciót, mondván: erre nincs szükség.

Több száz fős tömeg harcolt a segélycsomagokért Miskolcon Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Gyermekétkeztetési Alapítvány és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat mellett a "Miskolcnak hangja van" Facebook-csoport is segített a szervezésben, de a káoszban a végén mintegy 150-en üres kézzel távoztak.

Habonynak barátnője van, busza nincs

Egész héten nem derült ki, hogy ki a tulajdonosa a fekete VW kisbusznak, amellyel Habony Árpád és Andy Vajna furikázott korábban Tatabányára. Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke több közérdekű adatigénylést is beadott, de a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cáfolta, hogy bármikor is gépjárművet biztosított volna Habonynak. A Terrorelhárítási Központ szintén cáfolta, hogy övék lenne a jármű.

Habony Árpád kosármeccsre jár Forrás: Origo

Az Origo cikkéből kiderült viszont, hogy a miniszterelnök tanácsadója egy 29 éves kosaras lány miatt járhat gyakran kosármeccsekre, sőt még Londonba is elvitte uzsonnázni. Egy, az Origóhoz eljuttatott fotón látszik, hogy Habony Árpád a filmipari kormánybiztos, Andy Vajna és felesége, Vajna Timea nézte a Tatabánya-BEAC női másodosztályú kosárlabda-rangadót március 29-én.

Semjén ellentmond a pápának

A pápának is ellentmondott Semjén Zsolt a Mandinernek adott interjúban. A pártelnök hülyeségnek nevezte a DK javaslatát a vasárnapi vadászat betiltásáról, mert szerinte a horgászathoz és a kiránduláshoz hasonlóan az nem munka, hanem szabadidős tevékenység. Az állatok vadászata ősi ösztönből származik. Az állatoknak nincs mennyország – mondta Semjén Zsolt, aki szerint azzal, hogy vasárnaponként a családi boltok kinyithatnak, a törvény célja megvalósult, mert a család a családi boltban együtt van vasárnap.

Semjén szerint az állatok nem jutnak a mennyországba Forrás: MTI/Mohai Balázs

A kormány visszakér 22 milliárdot

Csütörtökön harmadszorra tartott kormányszóvivői tájékoztatót Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezen bejelentette, a kormány leállította az M4-es autópálya Szolnokot elkerülő szakaszának építését. Az építésre eddig már 62 milliárdot fizettek ki, emögött körülbelül 40 milliárd forint értékű munka van. Ezért a fennmaradó 22 milliárd forintot vissza szeretnék szerezni a három szakaszt eddig építő konzorciumok tagjaitól, köztük a Simicska Lajos-féle Közgéptől is.

Lázár János azt is bejelentette, hogy a kormány javaslata szerint 5,3 százalék lenne a reklámadó maximális mértéke. Az adónemből 7-8 milliárdos bevétellel számolnak.

Orbán Tapolcán

Miközben Lázár a sajtó kérdéseire válaszolt, Orbán Viktor elindult Tapolcára, hogy személyesen kampányoljon Fenyvesi Zoltán fideszes jelölt mellett a vasárnapi időközi választáson.

Orbán Viktor végül megjelent Tapolcán Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Jól emlékszem, amikor a 2002-es választást elvesztettük. Akkor is összefogtunk, félelmet megvető bátorsággal dolgoztunk, és 2010-ben kétharmaddal hazavágtuk őket" – utalt beszédében az ellenzékre a miniszterelnök.

Távoztak a színészóriások

A héten két színművésztől kellett búcsúzni: Bicskey Lukács 53, Pap Vera 59 évesen hunyt el.