Oda a családi pótlék, ha lóg a gyerek az óvodából

láthatósátgi
Ajka, 2009. december 7. Ovijáraton vettek részt az ajkai városi óvoda Micimackó csoportjának tagjai Gyuris Mónika rendőr törzsőrmester irányításával. A baleset-megelőzési sétákat azért vezették be, mert már szinte az összes óvodást autóval hozzák és viszik a szüleik, így a helyes gyalogos közlekedésről sokszor a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkeznek. Az óvodás csoportok láthatósági mellényben járják be Ajka belvárosát, és a legforgalmasabb csomópontokat. MTI Fotó: Nagy Lajos
Vágólapra másolva!
A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságért és családügyért felelős államtitkársága a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte: amennyiben az óvodás gyerek igazolatlan hiányzása meghaladja az öt nevelési napot, a jegyző figyelmezteti a szülőt a mulasztásra, illetve annak következményeire. Ha a hiányzások mértéke ennek ellenére eléri a húsz napot, akkor 2016. január 1-jétől az óvodás gyermekek esetében is lehetőség lesz a családi pótlék folyósításának szüneteltetésére.

340 ezer gyermeket érint

Jelenleg 316 ezer gyermek jár óvodába, számuk becslések szerint szeptembertől további 20-25 ezerrel nő, vagyis az intézkedés mintegy 340 ezer gyermeket és családját érinti majd. A lap beszámol arról is, hogy az idei tanév első felében tovább csökkent az iskolai igazolatlan hiányzások száma, az első félévben csupán 5613 gyermek esetében kellett megvonni az iskoláztatási támogatást, mert ötven óránál többet hiányzott igazolatlanul.

Menni, menni, muszáj menni... Forrás: MTI/Nagy Lajos