Több mint 650 millió forinttal támogatja a kormány a kárpátaljai magyarságot az ukrajnai nehéz helyzetre tekintettel - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.

Közölte: ebből a keretből 486 millió forintot biztosítanak csaknem kétezer pedagógus jövedelem-kiegészítésére. Emellett 116 millió forintot különítettek el négyezer óvodáskorú gyermek étkeztetésének támogatására és 50 millió forintot a lelkészek munkájának segítésére - jelezte, hozzátéve: utóbbi összeg 400, főleg szórványközösséget gondozó lelkésznek jelent támogatást.

Egyeztettek

Semjén Zsolt kitért arra is, a kormány a döntést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) javaslata alapján hozta meg. A KMKSZ előzetesen egyeztetett a kárpátaljai pedagógus szövetséggel és a történelmi egyházakkal is. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: Magyarország a békében érdekelt, és minden jó, ami a béke felé mutat, és minden rossz, ami a háborús helyzetet élezi.

Semjén ZsoltForrás: MTI/Máthé Zoltán

Önkormányzatoktól várnak segítséget

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár felidézte Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felhívását, amelyet Budapest és a megyei jogú városok felé tettek, kérve a segítségüket a kárpátaljai települések támogatásában. Jelezte: a folyamatot szeretnék koordinálni, ezért valamennyi magyar önkormányzatot levélben keresnek meg a segítségnyújtás érdekében.

Súlyos válságban

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke köszönetet mondott a támogatásért, és úgy fogalmazott: a kárpátaljai magyarság történetének egyik legsúlyosabb válságát éli. A háborús helyzet, a sorozások mellett a mély gazdasági válság miatt is igen nehéz a helyzet, a pénz szinte teljesen elértéktelenedett, az árak - közte a fűtésé, az energiahordozóké - jelentősen emelkedtek. Jelenleg egy kezdő tanár fizetése 17 ezer forintnak felel meg, míg az átlagkereset 30 ezer forintnak felel meg, de a legmagasabb kereset sem éri el az 50 ezer forintot. A nyugdíjak 14 ezer forint körül vannak. Mint mondta, nagyon örülnek a szolidaritási hullámnak, az anyaország támogatásának, egyúttal hangsúlyozta: remélik, a háborús, válságos időszak minél hamarabb véget ér. Szeretnének Kárpátalján megmaradni - fogalmazott az elnök.

10 ezer embernek segítenek

Semjén Zsolt az M1 aktuális csatornának a sajtótájékoztató előtt azt is elmondta: a pedagógusoknak, a lelkészeknek, valamint a gyermekek étkeztetéséhez nyújtandó anyagi támogatással több mint 10 ezer embernek segítenek. A segélyezést a KMKSZ, a helyi pedagógusszövetség és a helyi karitatív szervezetek segítségével bonyolítják le - tette hozzá. Megjegyezte, a testvérvárosi rendszer segítségével - vagyis ha egy magyar település örökbe fogad egy kárpátaljai falut - meg is duplázódhat a kárpátaljai magyarságnak nyújtott segítség.