Nem volt bűncselekmény Mészáros Lőrinc ellenfelének gázolása

2015.04.13. 20:51

A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a Váradi András halálát okozó közúti balesettel kapcsolatban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Váradi András alcsúti juhászból lett politikus. Az Együtt-PM polgármester-jelöltje volt. Október 11-én a saját autójával volt Alcsútdobozon, ahol választási plakátokat ragasztott. Hazafelé tartott már Göböljárásra, amikor a félúton lévő golfpálya közelében lecsúszott a létra az autójáról, ezért megállt, hogy visszamenjen érte, és ekkor gázolta el a osztrák rendszámú autó. 

A baleset modellezése az akkori, szakértői jelentések alapjánForrás: Origo

A Mercedes 68-70 kilométeres sebességgel, fékezés nélkül ütötte el 19 óra 10 perckor Váradit, aki 80 centivel beljebb haladt a felezővonaltól, a két méter széles Mercedes saját, háromméteres sávjában. Váradi az ütközés következtében betörte a bal fényszórót, a szélvédőt, majd 26 métert sodródott az úton.

Sok volt a kérdőjel

A súlyos sérüléseket szenvedett polgármesterjelöltet a mentők Székesfehérvárra szállították, ahol a gondos egészségügyi ellátás ellenére 22 óra 20 perckor meghalt.

Váradi András másnap indult volna a polgármesteri címértForrás: Együtt/Attila Kleb

Horváth Sándor, az Együtt bicskei vezetője akkor a Hvg.hu-nak azt mondta, hogy nem direkt ütötték el Váradit, nem cserbenhagyásos gázolás történt. 

Vizsgálatot kért az ügyvéd

Mégis, a műszaki szakértői és az orvosszakértői jelentéseket összevető Magyar György „szigorúan politikamentesen, műszaki alapon" ellentmondásra bukkant.

Magyar György ellentmondásra bukkantForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az elhunyt családját képviselő ügyvéd korábban a legfontosabb kérdésnek azt nevezte: ha a műszaki szakértői vélemény szerint balról ütötték el Váradi Andrást, miért csak a jobb oldalán sérült meg, ahogy azt akkor az orvosszakértő írta. Később, januárban két új szakértőt rendelt ki a rendőrség, hogy tisztázza a baleset ellentmondásos körülményeit, ám az ő munkájuk eredményéről továbbra sem tudni részleteket.

Nem történt bűncselekmény

Mindenestre a rendőrség az MTI-vel közölte, hogy a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és megállapították, hogy bűncselekmény nem történt.

Mészáros Lőrinc ellenfele volt

Váradi András arról lett ismert, hogy az állami földpályázatokon rendre alulmaradt a környék termőföldjeit sorra elnyerő felcsúti polgármesterrel, Mészáros Lőrinccel szemben, így nem volt képes ellátni 360 juhát. Tavaly nyáron pedig, amikor bejelentették, hogy az Együtt–PM színeiben polgármesterségért indul Alcsútdobozon, valakik kombájnnal feldúlták a termőföldjét, 100 ezer forintos kárt okozva. Emiatt feljelentést is tettek, és nyomozás is indult.

A juhász korábban tüntetéseket is szervezett Mészéros Lőrinc, felcsúti polgármester ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK