Farkast látott Tapolcán Lendvai Ildikó

Liberális Klub Lendvai Ildikó a Magyar Szocialista Párt
Liberális Klub vendége:Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt korábbi elnöke.Az est házigazdája, Tarján András.
Vágólapra másolva!
Jobb eredményt várt az MSZP–DK közös jelölttől Tapolcán a szocialisták volt elnöke. Lendvai Ildikó szerint a Fidesz megroppant ugyan, de ettől még közte és a Jobbik közt dől el a 2018-as választás, és abba nem lehet beleszólása a demokratikus baloldalnak, ha folytatja öngyilkos politikáját.
Vágólapra másolva!

A Fidesz megroppant Tapolcán, de nem látványosan omlik össze, miközben a Jobbik áttörte az eddig a feje felett lévő üvegplafont – állapította meg Lendvai Ildikó, aki a Facebookon értékelte a Jobbik győzelmét hozó időközi parlamenti választást.

A Jobbik mint Le Pen papa

"Hacsak nem akarjuk 2018-ban is ugyanezt megélni, hogy a verseny a Fidesz és a Jobbik között dől el. Ez nem Franciaország, ahol ilyenkor a demokratikus jobb- és baloldal könnyedén összefog a szélsőjobb ellen. A magyar Marie Le Pen-párt nem a Jobbik, hanem a Fidesz. A Jobbik még szélebbre van, akár Le Pen papa, akit saját volt pártja már túl szélsőségesnek talál" – állapította meg az MSZP volt elnöke.

Lendvai Ildikó szerint 2018-ban a Fidesz és a Jobbik között dől el a verseny Fotó: Bielik István - Origo

Lendvai Ildikó szerint a baloldal, a demokratikus oldal "kétfrontos harcra van ítélve", ami teljesen új stratégiát követel. "Annál, hogy lesz-e kormányváltás, lassan nagyobb kérdés, hogy ki a váltóerő. Ma az egyik körzetben ez, a másikban amaz. És ez csöppet sem megnyugtató" – állapította meg. Hozzátette: A demokratikus oldalon belüli háziverseny eddig csak bosszantó volt, mostantól öngyilkosság.

Már itt a farkas az ajtó előtt

Ami igazán veszélyes Lendvai Ildikó szerint, az a pártok és civilek közti bizalmatlanság. "A farkas itt az ajtó előtt, mi meg azt nézzük, kinek nem elég trendi a frizurája és a szövege" – írta, hozzátéve: a független Kész Zoltán mögött felsorakozott háttértámogatókkal előadott veszprémi modell 2018-ban általánosan nem alkalmazható.

A farkas itt van az ajtó előtt - értékelt az MSZP volt elnöke Fotó: Origo

Tapolcán a szavazók átrendeződése a Fidesz és a Jobbik között történt. "Nem volt nehéz. A Fidesz már átvette euroszkepticizmusát, idegenellenességét, teljes kultúrpolitikáját és szociálpolitikája fontos elemeit. Még hogy 'nix ugribugri', Orbán úr? De mennyire, hogy van! A jojó, amit eddig gumiszalagon tetszettek ugráltatni, most túl magasra ugrott, és orrba vágta önöket."

Alulmaradtak a morális próbán

Az MSZP volt elnöke szerint a Dunántúlon nem a cigányellenesség vagy az antiszemitizmus miatt nyert a Jobbik, hanem azért, mert sokan őket látták tisztának, és őket látták a rendszer igazi ellenzékének. "Tévednek, de ez nem vigasz" – tette hozzá, megjegyezve: "Amiben mi alulmaradtunk, az a bátorságverseny és a morális erőpróba."

Vona Gábor, a Jobbik elnöke történelminek nevezte a vasárnapi győzelmet Forrás: MTI/Kovács Tamás

Lendvai Ildikó kommentárja tanulságaként arra biztatta a demokratikus oldal pártjait: "Elő az új rendszerváltás programjával, a valódi, kemény vitával az állampolgári alapjövedelemről, az új adórendszerről és szociálpolitikáról, a civil részvételt és szociális jogokat garantáló új alkotmányos elvekről, a politika erkölcsi fékjeiről és biztosítékairól, egy új köztársaságról!"