A Magyar Rezidens Szövetség a hálapénz adásának minden formáját elutasítja, a szervezet úgy véli, ez "a szoftkorrupt rendszer" nem támogatja a tisztességesen dolgozók boldogulását, az anyagi juttatások nem a valós teljesítményt tükrözik és egyben gátjai minden ésszerű reformnak.

Utólag elfogadhatnák

Az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett törvénymódosítási javaslat szerint egyértelműsíthetik a hálapénz elfogadásának törvényi hátterét. A minisztérium weboldalán korábban megjelent, egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezet szerint a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogadna el valamilyen juttatást egy pácienstől, aki ezzel elégedettségét kívánja kifejezni. Ugyanakkor bűncselekménynek minősülne, ha az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. 

Megdöbbentek a rezidensek

Az MRSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a szövetséget megdöbbenti, hogy 25 évvel a rendszerváltás után törvényesíteni akarják a kommunista gondolkodás által kitermelt hálapénzrendszert. Ez a megalázó, frusztráló rendszer elűzi az egészségügyben dolgozókat Magyarországról. 

Nem szeretnének hálapénzt a rezidensekForrás: MTI/Ujvári Sándor

Közleményükben hangsúlyozták, továbbra is elkötelezettek a hálapénzmentes egészségügyi rendszer kialakításában, és ebben partnerei kívánnak lenni a mindenkori kormánynak. Úgy vélik, egy ilyen rendszernek az alapja az egészségügyben dolgozók bérrendezése. 

Ennyit kellene keresniük

Dénes Tamás, a szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna múlt szombati műsorában jelezte: egy kezdő orvosnak nettó 300 ezer, egy szakorvosnak 500 ezer, egy adjunktusnak 600 ezer, egy főorvosnak 700 ezer forintot kellene keresnie, hogy ne fogadjon el hálapénzt és Magyarországon maradjon. Az elnök a műsorban úgy fogalmazott, arra kérik a jogalkotót, hogy mérlegelje, hogy törvényesíti-e a hálapénzt. Mint mondta, abban bíznak, hogy olyan javaslat születik, amely garantálja az egészségügyben dolgozók bérének elfogadható szintre növelését és onnantól kezdve minden hálapénz bűncselekmény.