Egy Andrássy úti padon indult meg a szülés

2015.04.14. 08:41

Még haza szeretett volna menni a holmijáért a húszéves nő, de erre már nem volt ideje, olyan hirtelen jöttek rá a fájások. Kénytelen volt ott a helyszínen, Budapest belvárosában életet adni kislányának.

A nő párjával és hároméves kisfiával sétált, amikor épp a Terror Háza előtt erős fájások jöttek rá - derült ki a TV2 Tények című hírműsorából. Le kellett ülnie a padra, és azonnal hívták a mentőket.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy kollégái a lehető leghamarabb a helyszínre értek, a szülés azonban rendkívül gyors lefolyású volt. A vajúdó, úgynevezett "kitolási szakaszban" lévő nőt a mentőautóba tették, de arra már nem volt idő, hogy kórházba is vigyék.

Egészséges kislányt hozott világra, aki a Péterfy Sándor utcai kórház újszülöttosztályára került megfigyelésre. Az anya is jól van, bár kisebb sokkot kapott, a TV2-nek elmondta, hogy előző szülése nem volt ennyire gyors lefolyású.