Vágólapra másolva!
Tollár Tibor lett a katasztrófavédelem új főigazgatója, akinek még tisztáznia kell magát az összeférhetetlenség gyanúja alól, de a kérdéses posztról mindenesetre időközben lemondott.
Vágólapra másolva!

Beismeréssel felérő jogszabály-módosítást javasolt a Belügyminisztérium, hogy utólag törvényesítse az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) frissen kinevezett vezetőjének összeférhetetlen cégtisztségét. Ám ezt még a kormánypártiak is elutasították, az ügyészség pedig már vizsgálja, indít-e nyomozást az ügyben. Az OKF új vezetője időközben lemondott a vitatott tisztségről.

Érdemei elismerése mellett

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adta át a nyugdíjba vonuló Bakondi Györgynek, az OKF távozó főigazgatójának Pintér Sándor belügyminiszter kedden ünnepélyes állománygyűlésen. Bakondi 2010 óta vezette ismét az OKF-et, távozásáról az Origo is beszámolt.

Bakondi György magas állami kitüntetést vehetett át Pintér Sándortól Fotó: Bielik István - Origo

Az állománygyűlésen bemutatták Bakondi utódját is. Ahogy azt az Origo megírta, az új főigazgató április 16-tól Tollár Tibor, az OKF gazdasági főigazgató-helyettese lesz. Tollár kinevezését azonban befolyásolhatja egy, már eddigi vezető beosztásával is vélhetően összeférhetetlen mellékállása.

Az ügyészség is vizsgálódik

Napokon belül kiderül, kell-e aggódnia Bakondi György utódjának és a többi katasztrófa-védelmi vezetőnek. A Központi Nyomozó Ügyészségnek a hét közepéig kell döntenie ugyanis Árok Kornél volt tűzoltó-szakszervezeti vezető bejelentéséről, hogy annak alapján összeférhetetlenség, illetve okirat-hamisítás gyanújával indít-e nyomozást.

Tollár Tibor, Bakondi volt helyettese lett az OKF új főigazgatója Fotó: Bielik István - Origo

Az Origo a hivatalos bejelentés előtt úgy értesült, hogy Tollár Tibor éppen az összeférhetetlenségi ügy miatt nem kap végleges kinevezést. Az állománygyűlésen az Origo feltette a kérdést Bakondi Györgynek: azért kapott csak hat hónapos megbízotti kinevezést Tollár, mert a hatósági vizsgálattól teszik függővé a véglegesítését? Bakondi György azt válaszolta, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Törvényt módosítottak volna

Beismerésként értékelte az Origónak az MSZP-s Harangozó Tamás, hogy a múlt héten az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága olyan - vélhetően az OKF-et felügyelő Belügyminisztériumnál készült - összegző módosító javaslatot nyújtott be a testületnek, amely a hivatásos állomány vezetőit érintően kiterjesztette volna a főálláson kívüli egyéb munkaviszony létesítésének lehetőségeit.

A módosító javaslat "rendezte volna" az összeférhetetlenség kérdését Forrás: Origo

A tervezet megnyitotta volna a lehetőséget az előtt, hogy a rendvédelmi szervek állományának vezető beosztású tagjai is gazdasági társaságok vezető tisztségviselői lehessenek. A bizottság az ülésén kritizálta a tervezett módosítást. Ezzel a bizottság meggyőzhette a kormánypárti többséget is, mert az összegző módosító javaslat vonatkozó részét az eredetitől eltérő tartalommal fogadták el.

Vezetők mellékállásban

Tollár Tibor mellett másik négy OKF-vezető neve is felmerült a BM Heros Zrt. összeférhetetlenségi ügyében, amelyet jelenleg az ügyészség vizsgál.

Tisztségviselők havi juttatása a BM Heros Zrt.-nél:

Név Beosztás Tisztség Bruttó jövedelem
Tollár Tibor vezérőrnagy, főigazgató-helyettes igazgatósági elnök 150 ezer
Bérczi László dandártábornok, főfelügyelő igazgatósági tag 100 ezer
Hrabovszky Pál ezredes, műszaki főosztályvezető igazgatóság tag 100 ezer
Halcsák József ezredes, revizori főosztályvezető felügyelőbizottsági tag 70 ezer
Mecsei Judit ezredes, ellenőrzési szolgálatvezető felügyelőbizottsági tag 70 ezer

A Lánglovagok portál vetette fel, hogy a tűzoltógépjárművek gyártásával, javításával, felújításával is foglalkozó BM Heros Zrt. igazgatóságában, illetve felügyelőbizottságában az OKF több vezetője a rájuk érvényes szolgálati törvénnyel ellentétesen vállalhatott munkát – köztük Tollár 2012 márciusa óta.

Oktathatnak, publikálhatnak

Az állami tulajdonú BM Heros Zrt. tulajdonosi jogait az OKF gyakorolja, ugyanakkor a szolgálati törvény szerint a katasztrófavédelem vezető beosztású dolgozója a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység folytatása és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével nem létesíthet munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt.

A BM Heros Zrt. tűzoltóautók gyártásával, felújításával foglalkozik Forrás: Origo

Ha az érintett vezetők az előírásoknak megfelelően kérvényezték is munkáltatójuknál, hogy munkaviszonyt létesíthessenek, a kérelmet a szolgálati törvény alapján el kellett volna utasítani. Kérdéses, hogy az öt vezető hogyan tehetett olyan nyilatkozatot a cégbíróságnál, hogy a tisztségük elvállalásával összefüggésben nem esnek "egyéb jogszabályban foglalt korlátozás alá".

A BM adott egy magyarázatot

Időközben a Belügyminisztérium is válaszolt a Lánglovagoknak. Azt írták, hogy szerintük nem összeférhetetlen, ha valaki OKF-vezetőként egy gazdasági társaságban vállal tisztséget, mert a tulajdonosi jogokat a Heros felett az OKF gyakorolja, igazgatóságot és felügyelőbizottságot pedig kötelező létrehozni.

A BM szerint nem összeférhetetlen az OKF-es vezetők álláshalmozása Fotó: Bielik István - Origo

Csakhogy a szolgálati törvény nem tesz különbséget a cég tulajdonosa szerint, és aszerint sem, hogy az ott végzett munka a szolgálattal összefüggő-e vagy sem. Erre igyekezett hétfői parlamenti felszólalásában is felhívni a figyelmet Harangozó Tamás, aki interpellációjában arról beszélt: a BM magyarázata „harmatgyenge”. Az MSZP-s politikus fegyelmi következményekről is érdeklődött.

Válaszában Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára szerint a BM Heros Zrt. 100 százalékban állami tulajdonú vállalat, amely „nem tekinthető piaci szereplőnek”. Az államtitkár szerint a döntéseket meghozóknak és a felelősséget vállalóknak ugyanazoknak kell lenniük. Viszontválaszában Harangozó jelezte: a törvény egyértelmű tiltást fogalmaz meg az ilyen álláshalmozásra.

Tollár lemondott a tisztségéről

A Tollár Tibort bemutató állománygyűlésen az Origo megtudta: annak ellenére, hogy a Belügyminisztérium kitart amellett, hogy az OKF-es vezetők hivatali beosztása nem összeférhetetlen a BM Heros Zrt.-ben vállalt igazgatósági, felügyelőbizottsági tisztségekkel, Tollár mégis lemondott. Ezt ő maga jelentette be.

Tollár Tibor, Pintér Sándor és Bakondi György az ünnepélyes állománygyűlésen Fotó: Bielik István - Origo

Az OKF új, megbízott vezetője tehát április 10-e óta nem igazgatósági elnöke a BM Heros Zrt.-nek. Tollár ezen lépése, amely a hivatalos cégadatbázisban azonban még nem látható, megerősíti ugyanakkor az Árok Kornél feljelentésében, illetve az ellenzéki képviselő interpellációjában is megfogalmazott gyanút, miszerint a két tisztség összeférhetetlen lehetett.

Csak a szépre emlékeztek

A Bakondi Györgyöt búcsúztató, Tollár Tibort bemutató állománygyűlésen Pintér Sándor belügyminiszter felidézte a nyugdíjba vonuló főigazgató pályafutását, kiemelve, hogy a 2001-es tiszai árvíznél is helytállt, de a Medgyessy-kormány idején, egy évvel később "politikai döntést hozott", amikor nyugdíjba ment.

Pintér Sándor belügyminiszter Bakondi Györgyöt dícsérte Fotó: Bielik István - Origo

Miután a máig vitatott szerepű UD Zrt.-nek ügyvédként dolgozó Bakondit 2010-ben a második Orbán-kormány-reaktiválta, a belügyminiszter méltatása szerint sikeresen helytállt az újabb árvízi helyzet, valamint a vörösiszap-katasztrófa idején is. Legnagyobb sikere pedig, hogy létrehozta az OKF-et.

Tollár, Pintér és Bakondi bevonul az ünnepélyes állománygyűlésre Fotó: Bielik István - Origo

Bakondi György felszólalásában megdicsérte az OKF állományát, és megköszönte a kitüntetést - a belügyminiszter mellett külön Orbán Viktor kormányfőnek is. Bakondi sok sikert kívánt utódjának. Beszédében Tollár Tibor jelezte: azon lesz, hogy minden olyan jól működjön, mint eddig.