Visszaköltözhettek a mendei idősotthon lakói, akiknek egy szerda délután keletkezett tűz miatt kellett átmenetileg elhagyniuk szobáikat - mondta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Csámpai Attila korábban elmondta, hogy egy ágy gyulladt ki a Pest megyei Mende idősotthonának egyik szobájában. Egy lakó égési sérüléseket szenvedett, őt a mentők egy budapesti kórházba vitték. Az idős ember égési sérülései állítólag súlyosak.

A tüzet rövid idő alatt eloltották, de az épület addigra füsttel telítődött, ezért a lakókat biztonságba kellett helyezni. A tűzoltók az ápolók segítségével 22, mozgásában korlátozott idős embert az udvarra vittek, 20-an a saját lábukon hagyták el szobájukat, 21, ágyhoz kötött embert pedig az épület másik, biztonságos részébe költöztettek át.

A tűz eloltását és az épület átszellőztetését követően az idős emberek visszatérhettek lakrészükbe - mondta a katasztrófavédelmi szóvivő.