Újabb büntetőpereket indítana az MSZP földmutyiügyben

Gőgös Zoltán
Budapest, 2014. október 27. Az MSZP-s Gőgös Zoltán képviselői esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. október 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A szocialisták szerint az állami földbérleti pályázatok kapcsán felmerülhet a csalás, a hivatali visszaélés és a hivatali hatáskörben elkövetett visszaélés gyanúja is, mivel sok esetben ugyanazon pályázók ugyanazon üzleti terveire ugyanazoktól a bírálóktól, de más-más földek esetében ellentétes elbírálás született. Az MSZP szerint a nemzeti parkok és a nemzeti földalapkezelő is érintettek lehetnek.
Vágólapra másolva!

A párt arra biztatja a vesztes pályázókat, hogy kérjék ki a pályázatok elbírálását tartalmazó dokumentumokat, aki pedig gyanús dolgot vesz észre, annak minden segítséget megadnak a büntetőperek indításában.

Bizonyítékokat gyűjtenek

Az MSZP a bejelentéseket a brokerugy.hu oldalon várja, amelyet ezért ki is fognak bővíteni.

Földmutyira utaló bizonyítékokat gyűjt az MSZP. Gőgös Zoltán szocialista képviselő szerint gyanús, hogy azonos tartalmú pályázatokat is ellentétesen bíráltak el Forrás: MTI/Kovács Tamás

Gőgös Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője az Origót arról tájékoztatta, hogy egy Bakony környéki és két Kecskemét környéki pályázónak is született nyertes, illetve vesztes pályázata úgy, hogy a két dokumentum teljesen megegyezett egymással.

Akár száz gyanúsított is lehet

A politikus szerint „lehetnek még ilyen gyanús esetek máshol is". A hatósági jogkörrel rendelkező nemzeti parkoknál – Gőgös Zoltán szerint "majdnem az összesnél" – hivatali visszaélés, a nemzeti földalapkezelőnél pedig hivatali hatáskörben elkövetett visszaélés gyanúja merülhet fel, amennyiben érintettek.

A szocialisták elnökhelyettese szerint nehéz megbecsülni, hogy mennyien lehetnek érintettek, "lehet, hogy néhány tucatnyian, lehet, hogy akár százan is."