A Klubrádiónak hiányzik 1,4 milliárd forint

Klubrádió rádió stúdió zebra logó matrica Klubrádió rádió stúdió logó Illusztrációk a Klubrádóból.
Illusztrációk a Klubrádóból.
Vágólapra másolva!
Csaknem 1,5 milliárd forint kártérítésért perli a Klubrádó a médiahatóság Médiatanácsát, amiért a szervezet a rádió budapesti frekvenciáiról szóló vitákban jogsértéseket követett el, emiatt a rádiónak többletterhei keletkeztek, miközben bevételektől is elesett.
Vágólapra másolva!

Jelentős károkat okozott a Klubrádiónak, hogy Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évekig állt vitában a rádióval a budapesti frekvenciáinak jogáért, és ez idő alatt a Médiatanács több jogsértést is elkövetett a Klubrádió ellen.

Csaknem 1,4 milliárdot követelnek

A Klubrádió közleménye szerint ezért több jogcímen összesen 1,373 milliárd forint és járulékai megtérítését követeli a bíróságon. A polgári peres eljárás első, nyilvános tárgyalása jövő héten csütörtökön lesz a Fővárosi Törvényszéken.

A Klubrádó stúdiójában Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A rádió és a Médiatanács közti jogvita a fővárosi 95,3 MHz-es illetve a szintén fővárosi 92,9 MHz-es frekvenciával kapcsolatban alakult ki. Évekig tartó pereskedés után rádió végül mindkét frekvenciát megnyerte, de mivel csak egyiken sugározhat, a 92,9-es hullámhosszon szól 2014. februárjától.

Jelentős bevételtől estek el

Stock Richárd, a Klubrádió jogi vezérigazgató-helyettese az Origónak elmondta, amíg a 92,9-es frekvenciáról szólt a vita, addig a 95,3-on sugároztak, de azért a frekvenciáért fizetni kellett, így a követelt kártérítési összeg tizedét, mintegy 130 millió forintot ez a feleslegesen befizetett díj teszi ki.

Tavaly februárban a Klubrádió a 95,3-as frekvenciáról a 92,9-esre költözött Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az összeg nagyobb része pedig a Klubrádió elmaradt reklámbevételei kiszámításából jött össze, hiszen Stock Richárd emlékeztetett: csak átmenetileg, 60-60 napokra kapták meg mindig az engedélyt a 92,9-re, így a hirdetők egy része a bizonytalan helyzetben elpártolt tőlük, árbevételük jelentősen visszaesett.