Már a Fideszt gyengíthetik a kamupártok

Tapolcai választás Időközi választás Szavazatszámlás Urna Urnabontás Szavazás Ajka
Szavazatszámlásás a Ajkán az időközi képviselői választáson 2015 április 12.-én
Vágólapra másolva!
A tapolcai választás eredménye azt mutatja, hogy a kamupártok szereplése a 2014-es tapasztalatokkal szemben már nem az ellenzéket, hanem a kormánypártokat gyengíti. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy nem valószínű, hogy a szabad szemmel nem látható támogatottságú kis pártok törvényes úton gyűjtik össze az induláshoz szükséges aláírásokat. A parlamenti pártok túlnyomó többsége változtatna a kampányfinanszírozási rendszeren, mivel az úgynevezett kamupártok túlságosan nagy mennyiségű pénzhez juthatnak hozzá jelentős teljesítmény nélkül. 
Vágólapra másolva!

Bár 22 jelölt indult a tapolcai időközi országgyűlési választáson, mégis pár száz szavazattal a Fidesz–KDNP maradt alul. A tavalyi országgyűlési választáson a baloldal azzal a gyanúval élt, hogy azért változtatta meg a kormánypárt az ajánlási rendszert, hogy az esetleges sok indulóval a kevésbé egységes ellenzéki szavazótábort bontsa meg. Ez a legjobban a XVIII. kerületben sikerült, ahol az Együtt 2014 nevezetű párt jelöltje annyi szavazatot tudott összegyűjteni, amennyi Kunhalmi Ágnes szoros győzelméhez kellett volna.

Kunhalmi Ágnes egyéni győzelmét a kamupártok vették el Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Az újpesti-angyalföldi időközi országgyűlési választás után már az látszott, hogy a sok jelölt egyáltalán nem befolyásolja a végeredményt, mivel sokan rájöttek, hogy nem érdemes esélytelen jelöltje voksolni. A kormánypártok számára pedig a tapolcai voksolás után derült ki, hogy nem biztos, hogy a jobboldalnak kedvez a sok jelölt, mivel könnyen lehet, hogy az elbizonytalanodó Fidesz-hívek inkább szavaznak egy független jelöltre, mint a sajátjukéra, ha széles a választék.

Kérdések

Az április 12-i időközi választáson 22 jelölt indult, de közülük csak négyüknek sikerült átugrania a kétszázalékos küszöböt. Ez azért fontos, mert a többi tizennyolc jelöltnek vissza kell fizetnie az egymillió forintos kampánytámogatást. A mostani voksolás után is nagyon sokakban fölmerült, hogyan tudták az 500 ajánlást összegyűjteni azok a jelöltek, akik közül valaki csak hat szavazatot kapott.

Nincs ítélet

A jóindulatú válasz erre, hogy mivel minden állampolgár annyi jelöltet ajánlj, amennyit tud, így viszonylag egyszerű a gyűjtés. Ám létezik egy másik megoldás is, ha valahonnan, például egy másik párt ajánlóívéről átmásolják az adatokat. Visszaélésekről már a 2014-es országgyűlési választási kampányban is hallani lehetett. A legismertebb példa az volt, hogy az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt nagyjából ugyanazokban a körzetekben tudott jelöltet állítani.

A tapolcai körzetben sem rúgtak labdába a kamupártok jelöltjei Forrás: Origo

Jogerős bírósági ítélet választási visszaélés ügyében még nem született, így csupán feltételezésekkel élhetünk, hogy egyes jelöltek nem tisztességes módon gyűjtötték össze a szükséges ajánlást.

Az újpesti-angyalföldi körzetben 348, Veszprémben 733, míg a tapolcai körzetben 605 szavazatot gyűjtöttek össze a két százaléknál gyengébben szereplő jelöltek.

Törvénysértések

Bár a jelöltállításnál egyelőre nem derült fény komoly visszaélésre, az Állami Számvevőszék egyik jelentéséből kiderült, hogy nyolc, az országgyűlési választáson listát állító, de képviselethez végül nem jutó párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltésénél, az Összefogás Pártnál pedig büntetőeljárás indult a számvitel rendjének megsértésének gyanúja miatt.

A mandátumhoz nem jutott pártok ellenőrzése során az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt esetében költségvetési csalás gyanúja miatt tettek feljelentést. Nyolc másik pártnál – Együtt 2014 Párt, Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, Magyarországi Cigánypárt, Összefogás Párt, Seres Mária Szövetségesei, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Zöldek Pártja esetében – az ÁSZ rendelkezésére bocsátott adatok hiányossága miatt nem volt megállapítható, hogy a jelöltenkénti ötmillió forintos kampánylimitet betartották-e.

Több kisebb pártnál is komoly törvénysértéseket talált az ÁSZ Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Összhang

Éppen emiatt is meglehetősen nagy konszenzus kezd kialakulni a parlamenti pártok között, hogy változtatni kéne ezen a rendszeren. Gulyás Gergely is szükségesnek tartaná a kampányfinanszírozás átalakítását. Azt mondta, megfontolandó, hogyan lehet úgy változtatni a szabályozáson, hogy a parlamentbe bejutásért versenyben lévő pártok számára legyen lehetőség országos támogatásra, de ezzel párhuzamosan meg kell akadályozni, hogy a kamupártok jussanak hozzá az állami támogatáshoz.

Az MSZP előírná, hogy nemcsak a gyengén szereplő egyéni jelölteknek, hanem a szavazatok fél százalékánál kevesebbet szerző pártoknak is vissza kelljen fizetniük az állami apanázst.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője is bírálta, hogy a tapolcai időközi országgyűlési választáson „példátlan számú kamupárt, kamujelölt" vett részt, és közös bennük, hogy a 18 érintett az ötödét sem kapta meg szavazatban az általuk leadott ajánlások számának, félszázalékos támogatottságot sem értek el a voksoláson.

Gulyás Gergely is változtatna a kampányfinanszírozási szabályokon Forrás: MTI/Kallos Bea

Nem fizettek

Egyébként a tavaly megbírságolt fantompártok még mindig nem fizettek. A Nemzeti Választási Bizottság adataiból az derül ki, hogy augusztus óta csak kétmillió forintot tudtak behajtani az országgyűlési választáson megbírságolt kispártoktól.

A választási bizottságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt 1,9 milliárd forint bírságot szabtak ki, de ebből eddig összesen húszmillió forint folyt be, a tartozásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal próbálja behajtani, írják. Az időben nem visszavitt ívekért ívenként ötvenezer forintot kell fizetni.