Öngyilkos lett a börtönben a szentkirályszabadjai rém

Vágólapra másolva!
Felakasztotta magát egy lepedővel a Szegedi Fegyházban a szentkirályszabadjai rém. A börtönben ugyan még újraélesztették, és kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

A jogerős szabadságvesztést töltő férfi önakasztást követett el, amit a felügyelet észlelt. Az egészségügyi személyzet azonnali és szakszerű segítségnyújtása után a fogvatartottat kórházba szállították, ahol később elhalálozott. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta – közölte a delmagyar.hu-val a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága.

Kilenc évvel ezelőtt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte jogerősen a szentkirályszabadjai sorozatgyilkost a Győri Ítélőtábla. A férfi öt ember ölt meg. Az ítélőtábla kizárta a feltételes szabadon bocsátás lehetőségét.

Ötször gyilkolt

1991-ben egy 85 éves embert vert agyon villáskulccsal, és 30 ezer forinttal távozott az áldozata lakásából. 1999 júliusában bátyját fojtotta meg, mivel vita támadt közöttük a házuk eladásával kapcsolatban. 2002 júliusában egy 88 éves asszonyt, 2003 júniusában egy 83 éves férfit, 2004 márciusában pedig ismét egy idős, 82 éves asszonyt ölt meg a férfi.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!