Előre eltervezte brutális tettét a kaposvári eladólány gyilkosa. B. Péter mindössze 22 ezer forintot zsákmányolt, ennyiért kellett meghalnia G. Fruzsinának. 

El akart költözni otthonról, de nem volt elég pénze, ezért rabolta ki a kaposvári trafikot B. Péter – hangzott el a Somogy megyei rendőrség sajtótájékoztatóján. A 20 éves sántosi férfi előre eltervezte tettét, sőt azt is elhatározta, hogy ha úgy adódik, ölni is fog. 

Nem volt agresszív

A fiatal férfi érettségire készült, a szülei tartották el, de soha nem volt agresszív, környezete sem így ismerte – közölte Szijártó István rendőr alezredes. – Ennek ellenére amikor B. Péter rájött, hogy nincs elég pénze elköltözni otthonról, rögtön a rablás jutott eszébe. 

Mindössze 22 ezer forintért halt meg G. FruzsinaForrás: KaposvárMost / Kovács Zoltán Tamás

"Tettére alaposan felkészült. Otthon magához vett egy 30 centis kenyérvágó kést, a pólójából egy sálat gyártott magának, és édesapja munkásruháját is magához vette, hogy ha esetleg véres lesz, ne a saját ruháját koszolja össze" – mondta az alezredes. 

Megkapta a bevételt

B. Péter ezután beutazott Kaposvárra, és lehetséges célpontokat keresett. A Fő utcai trafikot nézte ki, 17.40-kor be is ment, és a bevételt követelte. Ezt a fiatal eladólány át is adta neki – összesen 22 ezer forintot. A férfi azonban ekkor rájött, hogy felismerhetik, ezért bezárta az ajtót, és úgy döntött, megöli a védtelen lányt. Több késszúrással végzett vele, majd bezárta az ajtót, és elment. 

Új célpontokat keresett

A férfinak azonban ez nem volt elég, mivel tisztában volt vele, hogy nagyon kevés pénzt szerzett, elkezdett körbejárni a belvárosban, további célpontokat keresve. Arra is felkészült, hogy újra öljön, de mivel minden trafikban volt valaki, vagy álltak az üzlet előtt, végül egyikbe sem ment be – közölte a rendőrség. B. Péter a véres ruhát és a kést egy tóba dobta, majd hazament. 

Mécsesgyújtással emlékeztek az április 22-én meggyilkolt fiatal kaposvári nőreForrás: MTI/Varga György

A rendőrök péntek hajnalra, a térfigyelő kamerák segítségével azonosították az elkövetőt. Csakhogy mire érte mentek, már nem volt otthon, a helyi kórházba utazott egy kisebb kezelésre, ott fogták el. B. Péter részletes beismerő vallomást tett.

Egy képen múlott

Szijjártó István szerint a a lakosságtól is rengeteg hasznos információt kaptak a tettes elfogásához, a legerősebb nyomot mégis egy térfigyelő kamera feltvétele jelentette, amit a gyilkosság utáni hajnalon találtak meg a rendőrség elemzői.

A 20 éves sántosi rablógyilkost egy térfigyelő kamera felvételén  vették észreForrás: Police.hu

Ez volt az a  kép, amit az Origo is közölt az országosan körözött rablógyilkosról.

A rendőr-alezredes szerint a tettesnek nem volt információja arról, hogy hajtóvadászatot indítottak felkutatásáért. A gyilkosság utáni napot a kaposvári urológián töltötte, ezért sem hallott a rendőrségi akcióról.

Cikkünk folyamatosan frissül.