A TV2 és a Médiatanács is vizsgálja az Éden Hotel aktusát

Édenhotel Éden Hotel Berki Krisztián
Vágólapra másolva!
Egyre kínosabb a TV2-nek az Éden Hotel című valóságshow-jában történt aktus, ami ugyan az Origónak nyilatkozó jogász és szexuálpszichológus szerint sem nemi erőszak, viszont rendkívül rossz mintát mutatott. A Médiatanács hatósági eljárást indított, a TV2 pedig belső vizsgálatot kezdeményezett.
Vágólapra másolva!

Több panasz is érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) a TV2 Éden Hotel című valóságshow-jának péntek este adásba került részlete miatt. Ebben a reality két szereplője, Nóri és Gábor aktusa látható, amibe végül Nóri is beleegyezett, de a bemutatása óta botrányt kavart felvételen az látszik, hogy Nóri nem igazán akarta az együttlétet, amit a fiú erőltetett.

Hatósági eljárás indult

A Médiatanács a műsorszám adásba kerülése óta eltel első munkanapon hatósági eljárást indított – válaszolta az NMHH hétfőn este az Origo kérdésére. Közölték: a médiatörvény előírása alapján az eljárás ügyintézési határideje 40 nap, ez indokolt esetben meghosszabbítható.

Állati ösztönök – ezzel hirdeti magát a TV2 realityműsora Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Kiderült, hogy nemcsak a liberális párt háborodott fel vasárnap a Médiatanács vizsgálatát kérve az epizódon, de több más panasz is érkezett a hatósághoz.

Az Origo kérdésére ugyanis közölték: egy állampolgár vasárnap este küldött panaszt a témában, egy másik bejelentés pedig telefonon érkezett, míg egy korábbi epizód miatt további egy e-mailt írt egy állampolgár. A Liberálisok bejelentését az NMHH hivatalosan még nem kapta meg – tették hozzá.

Belső vizsgálat is lesz

Várjuk meg a hatósági vizsgálat végét - mondta az Origónak a hírre a TV2 szóvivője. Koltay Tamás ugyanakkor jelezte: a csatorna belső vizsgálatot indít az ügyben, mert pénteken "egy olyan jelenet is képernyőre került, amelyben az egyik női szereplőt játékostársa agresszív szexuális közeledésével és verbális kommunikációjával méltatlan, megalázó helyzetbe hozta”.

Éden Nóri Forrás: TV2

A TV2 elismerte, hogy "a képsorok közlése nemcsak a televíziónézők, hanem az egész társadalom felé rossz üzenetet hordozott. A szóban forgó jelenet és a kapcsolódó kommentár adásba engedésével a csatorna hibát követett el”, Yvonne Dederick ügyvezető igazgató ezért rendelt el belső vizsgálatot.

"Tesszük ezt annak érdekében, hogy még részletesebben, egyértelműen feltárjuk az ügy körülményeit, adott esetben felülvizsgáljuk a műsor szerkesztési folyamatait. Célunk, hogy – ha kell külsős szakértő bevonásával – tisztázva a helyzetet levonjuk a konzekvenciákat” – tudatta Koltay.

Súlyos pénzbírság jöhet

A Médiatanács a hatósági eljárásban kiszabható szankciókról azt közölte, nem mindegy, hogy a kérdéses műsorszámot a magyar joghatóság alá tartozó TV2-n vagy a brit joghatóság alá tartozó Super TV2-n vetítették-e.

A TV2 székházában – az ügyvezető igazgató belső vizsgálatot rendelt el Forrás: MTI/Mohai Balázs

Ha a TV2-n, ahogy ez egyébként történt, akkor a Médiatanács – a fokozatosság és az arányosság elvét követve – a médiatörvény szerinti többféle következményről is dönthet. A legenyhébb a figyelmeztetés, ami még semmilyen szankciót nem tartalmaz. A következő lépcsőfok az enyhébb pénzbírság, amely kétmillió forintig terjedhet.

Még súlyosabb esetben jönnek a következő szankciók:

  • a jogsértőt meghatározott időre kizárhatják a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pályázatain való részvételből,
  • akár 200 millió forintig terjedő bírság,
  • a jogsértőt kötelezhetik közlemény vagy a határozat közzétételére a jogsértő internetes honlapjának nyitóoldalán, sajtótermékben vagy megjelölt műsorszámban,
  • felfüggeszthetik a médiaszolgáltatási jogosultság gyakorlását: 15 perctől akár egy hétig is,
  • törölhetik a médiaszolgáltatást a nyilvántartásból, felmondhatják a hatósági szerződést.

A Médiatanács egyébként az Origóval azt is közölte, hogy az Éden Hotel idei szériája miatt ezt megelőzően nem indult vizsgálat.

Nórinak kellene feljelentést tennie

Az Origo megkérdezte a rendőrséget, hogy hivatalból indítanak-e vizsgálatot a műsorszám kapcsán, vagy érkezett-e feljelentés hozzájuk, de hétfő estig nem kaptunk választ. Azonban úgy tűnik, hogy a rendőrség magától nem indíthat eljárást.

Az Éden Hotel szereplői Forrás: Origo

Az Éden Hotel című műsorban történtek – ha nem egy megrendezett jelenetről lenne szó – vélhetően nem merítenék ki a szexuális erőszak büntetőjogi tényállását, legfeljebb a szexuális kényszerítés jöhetne szóba, de az is csak akkor, ha a műsorban szereplő nő, Nóri magánindítványt nyújtana be – mondta az Origo kérdésére Magyar Gábor ügyvéd.

Egytől öt évig büntetik

A szexuális kényszerítés 1–5 év közötti szabadságvesztéssel sújtható, és azt jelenti, hogy valaki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít. Az ügyvéd szerint szexuális cselekménynek számít a jogban "a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul”.

Ez a bűncselekmény alapesetben hivatalból nem üldözendő – hangsúlyozta –, tehát csak a sértett magánindítványára vizsgálhatja a rendőrség az ügyet, állampolgári bejelentésre nem. A szexuális kényszerítésnél súlyosabb, 2–8 év közötti szabadságvesztés a büntetése a szexuális erőszaknak, amelynél a szexuális kényszerítést erőszakkal vagy súlyos fenyegetéssel érik el.

Valóságshow valóságos szereplőkkel és akár büntetőjogi aggályokkal Forrás: TV2

Ez utóbbi eset azonban a videofelvétel alapján kizárható, és az ügyvéd azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az aktus két nagykorú, tudatánál lévő személy között ment végbe, úgy, hogy szerinte a nő ki tudott volna lépni adott esetben a helyzetből: például feláll, és kimegy a szobából, vagy akár a stábnak jelzi, hogy az aktus akarata ellen való.

Ha valószínűleg nem is történt erőszak, vagy még kényszerítés sem, Magyar Gábor ügyvéd szerint akkor is nagyon fontos levonni azt a tanulságot, hogy a televízióban a műsorszám helytelen mintát mutatott.

Mohó, maszkulin tempó

Ha nem is történt szexuális erőszak, nem helyes, hogy a televízió ilyen mintát sugároz, közvetít a széles nyilvánosság számára – mondta az Origónak Rusz Edit szexuálpszichológus az ügyről. Szerinte a felvételen Gábor "tiltakozást nem tűrő, mohó, maszkulin módon közelített”.

Rusz Edit úgy látja, semmiképpen nem mutat jó példát az a férfi, aki "a saját hímségét előtérbe helyezve” hajt végre egy aktust, és nem figyel arra, hogy az a partnerének is kedvére legyen. A szakember szerint nem ez a jó minta, mert nem a kölcsönös örömszerzésről, csak a vágy egyoldalú kielégítéséről szól.

Történt, vagy nem történt?

Mint arról korábban az Origo is beszámolt, a TV2 már a hétvégén igyekezett tisztázni a helyzetet. Két videót is közzétettek. Az első felvételen Nóri a másnapi reggelinél meséli el a társainak, hogy szó sem volt erőszakról, és aki ezt állítja, az kiforgatja a szavait, míg a másik, közel negyvenperces, vágatlan videón Gábor és Nóri láthatók az ominózus jelenetben, melynek végén egymás karjában alszanak el.

"Bármilyen erőszakos cselekmény esetén, vagy olyan szituációban, ahol bármilyen erőszak valószínűsíthető, a műsor gyártója azonnal közbelépett volna. Az Éden Hotel szabályzata is egyértelmű: ilyen esetben a vétkes játékosnak azonnal haza kell utaznia. Ez történt Kerekes Beus esetében is, akit pofozkodás miatt zártak ki a játékból. Nóri és Gábor esetében azonban nem történt erőszak" – állítja a TV2.