A Fidesz minden harmadik szavazóját elveszítette

Fidesz logó
Fidesz logó
Vágólapra másolva!
A tavaly tavaszi országgyűlési választások óta eltelt egy évben számottevő mértékben átalakult a pártok támogatottsága, bár az erősorrend csak kisebb mértékben változott. Továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, de az elmúlt egy évben elvesztette szavazótábora harmadát, míg a Jobbik jelentős mértékben erősödött, így lényegesen csökkent a különbség a két párt között, miközben egyre szűkül a baloldalon az MSZP-DK közti olló is – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi pártpreferencia-kutatásából.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi, januári kutatáshoz képest a kormánypártok szavazótábora nem változott a teljes népesség körében, januárban 24 százalék, áprilisban 23 százalék volt, a pártválasztók körében viszont 41 százalékról 38 százalékra módosult az arányuk.

A második legerősebb párt továbbra is a Jobbik, amelynek tábora a teljes népességen belül 12 százalékról 14 százalékra, a pártválasztók körében pedig 21 százalékról 24 százalékra nőtt január és április között.

Befagyott az MSZP

Ugyanekkor az MSZP támogatottsága szinte változatlan maradt: a teljes népesség körében 11 százalék után 10 százalékon állnak, míg a pártválasztók között 19 százalékról 17 százalékra változott szimpatizánsaik aránya.

A Demokratikus Koalíció a teljes népességen belül januárban 6 százalékot, áprilisban 5 százalékot kapott, a pártválasztók körében 10 százalék után 9 százalékon áll.

Az LMP mindkét hónapban 3 százalékos a teljes népesség, és 5 százalékos a pártválasztók körében, míg az Együtt, valamint a PM egyaránt 1-1 százalékot vonz mindkét választói csoportban. A teljes választókorú népesség 40 százaléka nem tud vagy nem akar pártszimpátiával kapcsolatban válaszolni.

Az MSZP semmit sem profitált a Fidesz gyengüléséből Fotó: Polyák Attila - Origo

Sokat veszített a Fidesz

Bár az év elejéhez, januárhoz képest csak kisebb változások mutatkoztak, és inkább a stabilitás jellemezte a pártok erőviszonyait, érdemes megvizsgálni azt, hogy miként változtak a pártok bázisai az elmúlt 12 hónap folyamán a teljes népesség körében.

A parlamenti választást követő első felméréshez, vagyis 2014 májusához képest jelentős változások zajlottak le mind a kormánypártok és az ellenzék viszonylatában, mind pedig az ellenzéken belül. A Fidesz-KDNP tábora körülbelül harmadával csökkent 33 százalékról 23 százalékra, miközben 28 százalékról 34 százalékra nőtt az ellenzéki pártok együttes támogatottsága.

Erősödő Jobbik

Természetesen nem lehet egyetlen blokként kezelni az ellenzéki pártokat, hiszen a kormánypártoknak van jobboldali és baloldali ellenzéke egyaránt, amelyek egymással is vetélkednek, de még a baloldali ellenzéki pártok is rivalizálnak egymással. A Jobbik erősödését érzékeltethetjük azzal, hogy miként változott a párt bázisának nagysága a kormánypártokhoz képest, de úgy is, hogy miként változott a legnagyobb baloldali párthoz képest.

A Jobbik sokat erősödött az elmúlt egy évben Fotó: Polyák Attila - Origo

Míg korábban a Fidesz-KDNP tábora több, mint háromszor (3,2) nagyobb volt a Jobbikénál, addig ez az arány ma már mindössze alig több, mint másfélszeres (1,6). Ezen túlmenően a Jobbik mára már egyértelműen a legnagyobb ellenzéki erővé vált. Egy évvel korábban a jobboldali radikális tábor méretében az MSZP-táborral azonos nagyságú volt (10-11 százalék), 2015 áprilisában viszont már a Jobbik tábora közel 40 százalékkal (4 százalékponttal) nagyobb, mint a szocialistáké.

Szűkülés a baloldalon

A baloldali pártok között is lezajlott egyfajta átrendeződés az MSZP és a Demokratikus Koalíció versengésében. Míg tavaly májusban a szocialista tábor közel négyszer (3,9) nagyobb volt, mint a DK-é, addig mostanra ez az arány kétszeresre mérséklődött.

Máshol is befagytak az erőviszonyok

Legutóbb az Ipsos közölt adatokat a pártok támogatottságáról. Szerintük sem történt számottevő változás a pártok támogatottságában az elmúlt egy hónapban. Továbbra is vezet a Fidesz–KDNP, de egyik párt támogatottsága sem változott érdemben márciusban – derült ki a Nézőpont Intézet márciusi felméréséből.