Gyüttment ide be ne jöjjön!

Szerbia, Palics-Hajdújárás-Ludas környékén, menekülni szándékozó
(illegálisan a szerb-magyar határt átlépni) készülő koszovói albán nemzetiségű migránsok.
Vágólapra másolva!
Csúcsot döntött a magyar idegenellenesség, az állampolgárok többsége már elutasítja, hogy egy menedékkérő betegye lábát az országba - derül ki a Tárki felméréséből. Soha nem voltunk még ilyen elutasítóak, a többség az araboktól retteg.
Vágólapra másolva!

A magyarok többsége idegenellenesnek tekinthető, egy év alatt jelentősen megugrott a menedékkérőket visszautasítók aránya - közölte áprilisi felmérésének eredményeit a Társadalomkutató Intézet zrt..

A többség nemet mond

A Tárki 23 éve foglalkozik az magyarországi idegenellenesség vizsgálatával, és soha nem tapasztaltak még ilyen fokú elutasítást a témában: az ezer megkérdezett magyar 46 százaléka választotta azt a lehetőséget, hogy hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát

45 százalékuk az igénylő helyzetétől tenné függővé a menedékjog megadását, és 9 százalékuk gondolta úgy, hogy minden menedékkérőt be kell fogadni.

Az idegenekhez való viszonyulás alakulása Magyarországon 1992 és 2015 között Forrás: Tárki Zrt

Az idegenekkel szembeni elutasítás először 1992 és 1996 fokozódott jelentősen, az eddigi, 43 százalékos csúcsot viszont 200 és 2002 között, az első Orbán-kormány időszakában érte el. A mostani megugrás szintén kiemelkedőnek számít: tavaly még csak a válaszadók 39 százaléka volt kifejezetten idegenellenes.

Nincs szükség bevándorlókra

A növekedés összefügghet a koszovói menekültek év eleji áradatával és Orbán Viktor határozott, menekülteket elutasító retorikájával is.

Orbán Viktor személy szerint nem kérne a bevándorlókból Forrás: Origo

Februárban a kormányfő arról beszélt, hogy akár félmillió koszovói albán menekült is érkezhet Magyarországra, áprilisban pedig kijelentette, szerinte Európának nincs szüksége bevándorlókra.

Dolgoztassuk őket?

A kormány által indított újabb nemzeti konzultáció többek között arról kérdeziaz állampolgárokat: egyetértenek-e abban, hogy az illegális bevándorlókat őrizetbe vegyék, visszatoloncolják, illetve a kettő közti időben munkára fogják, hogy megtermeljék a tartási költségeiket.

Februárban még tömegével léptek be Magyarországra a Szerbián keresztül érkező koszovói albán menekültek Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A megadott válaszlehetőségeket ide kattintva nézhetik meg.

Csak arabokat ne

A Tárki áprilisi felmérésének válaszaadói az araboktól tartottak a legjobban, 94 százalékuk utasítaná el menedékkérelmüket.

Több száz közel-keleti menekült fulladt a tengerbe április 20-án, a rodoszi Zefirosz partjainál Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Lukasz Masztisz

Közel ennyien mondtak nemet a Magyarországra érkező romákra, míg a románok és afrikaiak menedékkérelmét 70-80 százalékuk dobná vissza.

Ne nézz, piréz!

A megkérdeztek 60 százaléka nem kegyelmezett az amúgy csak papíron létező pirézeknek sem.
A legjobb a határon túli magyarok megítélése volt, esetükben csak 9 százalék válaszolt teljesen elutasítóan.

Szegény dél-dunántúli MSZP-s

Az átlagosnál magasabb az idegenellenesség mértéke a Jobbik és az MSZP szavazói között . Elutasítóbbak a nem szavazók is , illetve azok, akik úgy érzik, hogy rossz anyagi helyzetben vannak és helyzetük tovább romolhat. Átlagon felül bizonyultak idegenellenesnek a dél-dunántúliak, a munkanélküliek és a 40-50 évesek korosztálya.

Végzettség kérdése?

A Tárki jelentése szerint továbbra is a felsőfokú végzettségűek között a legalacsonyabb az idegenellenesség mértéke (főiskolát végzettek 35 százaléka, egyetemet végzettek 20 százaléka