Egy újszülött halála miatt emeltek vádat két szentesi orvos ellen

2015.05.05. 09:44

Egy újszülött halála miatt emelt vádat az ügyészség a szentesi kórház két szülész-nőgyógyásza ellen. Az orvosok megszegték az ikerterhességre vonatkozó szabályokat, emiatt halt meg az egyik baba.

Az orvosok hibája miatt halt meg egy újszülött ikerpár egyik babája a szentesi kórházban. A kismamánál a terhesség 36. hetében indult meg a szülés.

Az ügyészség szerint a kórházban az ikermagzatok szívműködését nem tudták folyamatosan figyelni, ezért az anyát a szülés megindulásakor olyan intézetbe kellett volna vinni, amely az előírt feltételeknek megfelel.

Császármetszés kellett volna

A nő választott orvosa ráadásul a természetes szülés mellett döntött, pedig császármetszést kellett volna végeznie. Ezt az ügyeletvezető főorvosnak felül kellett volna bírálnia, de ezt nem tette meg, és szakmai szabályt vétett akkor is, amikor fizikai behatással próbálta a magzatot világra segíteni.

Születése közben sérült meg

Az orvosok végül az indokoltnál több órával később végezték el a császármetszést. Az egyik újszülöttet újra kellett éleszteni, de egy hét múlva meghalt. Halálát az oxigénhiányos állapot mellett a szülés során elszenvedett fizikai sérülések, valamint az ezek által kiváltott sokkos állapot okozta.

Az ügyészség az orvosokat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK