Régi, népszerű műsorvezető hagyja el az állami tévét

Jegyes-Tóth Kriszta
Vágólapra másolva!
Sok év után elhagyja az állami hírcsatornát a népszerű műsorvezető, Jegyes-Tóth Kriszta - értesült az Origo. Eközben pár napja érkezett a közszolgálati tévéhez Szabó Anett, aki Simicska Lajos kirohanása után hagyta ott a Hír Televíziót.
Vágólapra másolva!

Hamarosan nem látható többé a köszolgálati M1 csatornán a televízió egyik népszerű műsorvezetője, Jegyes-Tóth Kriszta. Az Origo értesülései szerint a műsorvezető ugyanis távozik az állami tévétől, de nem tudni, hol folytatja a munkát.

Jegyes-Tóth Kriszta évek óta az MTV-nél dolgozik, de most elválnak útjaik Forrás: facebook.com/jegyestothkriszta

Megkerestük Jegyes-Tóth Krisztát, aki azonban nem kívánt nyilatkozni távozásának okáról és körülményeiről, hanem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztályához irányított kérdéseinkkel.

Jegyes Tóth Kriszta Csengery Antal-díjas szerkesztő, riporter, televíziós műsorvezető, aki pályáját a Juventus Rádiónál kezdte, és a Sztár FM-nél, majd a Rádió Deejay-nél folytatta. Később a televíziózásra váltott: a Duna TV-hez került, az M1-en 2008-tól volt látható. A Ma reggel című műsort négy éven át vezette, idén márciusig pedig az Este című műsorban dolgozott.

Majd ők kommunikálják

Az MTVA sajtóosztálya az Origo kérdésére azt közölte, hogy Jegyes-Tóth Kriszta jelenleg az MTVA munkatársa kiemelt szerkesztő-műsorvezetői munkakörben, és ha ebben változás áll be, "azt a közmédia saját felületein kívánja kommunikálni".

Eközben május elsejétől szerkesztő-műsorvezetőként dolgozik az M1 csatornán Szabó Anett - közölte még kérdésünkre az MTVA. Mint arról az Origo is beszámolt, Szabó Anett a Hír TV műsorvezetője volt, a csatornától azután távozott, hogy kirobbant a médiaháború Orbán Viktor és Simicska Lajos között.