25 éves férfi tett nyúzott borzot a pártiroda elé

Vágólapra másolva!
A hulladékgazdálkodás rendjének megsérétse miatt emelt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki tavaly októberben egy megnyúzott borz tetemét helyezte el az MSZP miskolci, Corvin utcai irodájának ajtaja elé - közölte a vádhatóság.
Vágólapra másolva!

Az eset 2014. október 28-ára virradó éjszaka történt. A megnyúzott állati tetem elhelyezésén túl az elkövető egy ott parkoló autó szélvédőjére egy papírlapot tett, amelyen a többi között az "Így jár minden ávós!" feliratot lehetett olvasni.

Egészséget veszélyeztetett, de gyűlöletet nem keltett

A nyomozás során megtalálták az elkövetőt, egy 25 éves férfit, és az is kiderült, hogy az állatot elpusztulása után nyúzták meg. Az ügyészség azt írta:

Az eljárás során vizsgálták a gépkocsin elhelyezett papírt is. Ezen a szöveget újságokból kivágott betűkből állították össze, "tartalma alapján azonban nem volt alkalmas bármely közösség, nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, így e körben nem is került sor gyanúsításra sem" - áll a közleményben. A hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt benyújtott vádiratban az ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

Az esetről készült sokkoló fotót ITT találja!