Megbüntették Vajnát és Habonyt az autós ámokfutás miatt

Habony Árpád
Budapest, 2013. május 30. Habony Árpád a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó A magyar modell az átalakuló Európában című közös konferenciáján, a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2013. május 30-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Bírságot szabott ki a rendőrség Andy Vajnára és Habony Árpádra, amiért a tanácsadó által vezetett VW kisbusszal több KRESZ-szabályt is megsértettek - tudta meg az Origo. A kormánybiztos és Habony az újságírókat próbálták kicselezni március végén a budapesti Fő utcában.
Vágólapra másolva!

Bírságot szabott ki a rendőrség Andy Vajnára - árulta el az Origo kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Sorozatos szabályszegés

Az Origo is beszámolt róla, hogy az eljárás azért indult, mert a filmipari kormánybiztost szállító titokzatos, fekete VW kisbusz március végén, a Fő utcában a fotósokat és operatőröket kikerülte. A Hvg.hu felvételén jól látszik, hogy a záróvonalon át áttért a szembejövők sávjába, és behajtott egy zsákutcába.

A KRESZ szabályait azonban nemcsak Andy Vajna sértette meg, aki az anyósülésen utazva nem kötötte be a biztonsági övet, hanem főként a sofőr hibázott. A kisbuszt pedig Habony Árpád, a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadója vezette.

Habonyról nem adható ki

Vélhetően Habonyt is megbüntette a rendőrség, de ezt már nem árulták el. Csak annyit írtak, hogy az „említett ügyben Andy Vajna vonatkozásában a II. kerületi rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytatott, amelyet 2015. április 9-én közigazgatási bírság kiszabásával fejezett be”.

A rendőrség szerint Habony Árpád nem közszereplő, így nem tudni, miben érinti az eljárás Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„Miután a másik, ön által említett személy nem közszereplő, ezért az ő vonatkozásában az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni” - írták.

A közigazgatási bírság pontos oka és összege sem nyilvános.

Amikor visszakérdeztünk a rendőrségnél, hogy legalább azt árulják el, Andy Vajna esetében mi volt pontosan a szabálysértés, emiatt mekkora összegű bírságot szabtak ki, és befizette-e időközben a pénzt a kormánybiztos, a hatóság - jogszabályi előírásokra hivatkozva - már nem árult el további részleteket.

Tatabányán is nyomoznak

Az Origo számolt be arról, hogy a Fő utcai eset után néhány órával már Tatabányán bukkant fel ugyanez a fekete VW kisbusz. Itt is megsértette azonban a jármű a KRESZ szabályait, mivel úti célja, a helyi sportcsarnok előtt a kanyarodósávban látták parkolni, ráadásul elzárta az utat egy teljes parkoló elől.

Az Origo olvasója Tatabányán, a Földi Imre Sportcsarnok előtt fényképezte le a járművet. Egy másik olvasói fotón azt látszik, hogy Habony Andy Vajna és felesége, Palácsik Tímea, valamint egy fiatalember társaságában nézte meg a Tatabánya-BEAC női másodosztályú kosárlabda-rangadót március 29-én.

Habony Árpád mellett balra a Vajna házaspár Forrás: Origo olvasói fotó

A Fő utcai szabálytalankodás ügyében és a tatabányai esetben is az Együtt ifjúsági szervezetének ügyvivője tett feljelentést. Zentai András az Origónak elmondta, a Tatabányáról felkért adatok alapján a BRFK kiemelt ügyek osztálya jár el, itt hallgatták ki őt tanúként nemrég, de az eljárás még nem zárult le.

Lízingcégé a VW kisbusz

Érdekes eleme a történetnek a titokzatos, fekete VW kisbusz, amely éppen olyan, mint amilyet Orbán Viktor miniszterelnök használ. A Habony Árpád vezette járműnek jól látható a rendszáma, mégsem sikerült a sajtónak hosszas nyomozás után sem kiderítenie, kié az autó.

A Habony Árpád vezette kisbusz Tatabányán, a sportcsarnok előtt Forrás: Origo olvasói fotó

Ahogy az Origo beszámolt róla, mintha senki sem vállalná a kisbuszt. A minisztériumok, azok háttérintézményei és a Terrorelhárítási Központ után a Miniszterelnökség is azt közölte korábban kérdésünkre, hogy nem a Lázár János vezette hivatal felügyelete alá tartozó titkosszolgálatoké a jármű.

Lázár reméli, futja nekik saját kocsira

Az autó utáni nyomozás az után indult a sajtóban, hogy Lázár János úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy saját autóra is telik Habony Árpádnak és Andy Vajnának. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Origo kérdésére válaszolt így, annak kapcsán, hogy kettőjüket többször látták együtt egy olyan fekete Volkswagen kisbuszban, amilyet Orbán Viktor is használ. A miniszterelnöki tanácsadót fotózták már le Audiban, Lexusban és egy G63-as Mercedes terepjáróval is, de a kormányfőéhez kísértetiesen hasonló kisbusszal még nem látták.

Azt az Atv.hu derítette ki, hogy februárban a Volkswagen-viszonteladó Porsche Hungária Kft. értékesítette új autóként a kisbuszt, a hírek szerint a Porsche Lízing Kft.-nek. Azt autó tehát egy lízingcég tulajdona, de azt nem tudni, hogy tőlük ki lízingeli, Habony, Vajna, esetleg más.

Orbánnak feszkót okoz

A Fidesz vezető politikusainak társadalmi munkában tanácsokat adó Habonyt illetően nem csak a rendőrség titkolózik. A sok, vele kapcsolatos kérdés már a Habonnyal amúgy 15 éve számtalan eseményen együtt mutatkozó Orbán Viktornak is terhes. Ezért csak „feszkót” okoz a kormányfőnek Habony, és a vele kapcsolatos kérdéseket a „lerázandó kategóriába” sorolja.

Orbán Viktor Fidesz-elnök 2004-ben a párt egy elnökségi ülésén Habony Árpáddal Forrás: MTI/Kovács Attila

Az Origo beszámolt róla, hogy hiába Orbán Viktor küldte a Habony Árpád után kíváncsiskodó újságírókat a népesség-nyilvántartóhoz, az ilyen személyes adatokat éppen a sajtónak nem adja ki az állami hivatal. A miniszterelnök szerint a tanácsadók adatai nyilvánosak - csakhogy Habony hivatalosan nem az.

Médiacézár és kockázat

A nyilvánosságot nem kedvelő Habony Árpád időközben mintha előlépett volna az árnyékból, és „nevére vette” az új jobboldali médiabirodalom központi cégét, ami miatt már sokan csak az új Simicska Lajosként emlegetik.

Habony Árpád Washingtonban Forrás: Facebook

A cégről, a Modern Media Group Zrt.-ről az Origo derítette ki, hogy divat- és formatervezéssel, illetve épülettakarítással is foglalkozik. A hatmilliós tőkéjű részvénytársaságnak egy freemailes címre lehet írni. A cégben társtulajdonos Győri Tibor, aki 20 éve a Fidesz és Orbán Viktor környékén dolgozik.

A kendóbajnok restaurátorból lett nem hivatalos tanácsadó Habony Árpáddal kapcsolatban korábban az is felmerült, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. Ha ingyen is adja tanácsait, nemzetbiztonsági forrásaink szerint szükség lenne az átvilágítására, ám ez vélhetően elmaradt.