Ön elvenne 228 ezer forintot Harrach Pétertől?

2015.05.08. 11:53

Veszélybe kerülhet a parlamenti képviselők nyugdíja, mivel hitelesítették az ellátás párhuzamos folyósításának tilalmát célzó népszavazási kérdést. A benyújtó civil aktivista szerint, ha a közszférában van ilyen tilalom, az vonatkozzon a jogszabályt megszavazó képviselőkre is. A legtöbb kárvallottja a Fidesz-KDNP-ben lenne a sikeres referendumnak.

Évente néhány tízmillió forintos megtakarítást jelentene a nyugdíjkasszának, ha a parlamenti képviselők mandátumuk ideje alatt csak képviselői tiszteletdíjukat vehetnék fel, öregségi nyugdíjukról pedig le kellene mondaniuk. Van olyan kormánypárti politikus, például a KDNP-frakcióvezető Harrach Péter, akinek havi bő 200 ezer forinttal csökkenne a bevétele - igaz, így is maradna bruttó 1,3 milliós képviselői jövedelme.

Szüneteltetnék a folyósítást

Egyetért-e ön azzal, hogy az öregségi nyugdíj folyósítása az országgyűlési képviselői megbízatás idején szüneteljen - a jelen kérdésben tartott népszavazást követő évtől? Ezt a kérdést hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság, megnyitva az utat a referendum kiírásához szükséges aláírásgyűjtés előtt. Ahhoz, hogy meg is tarthassák a népszavazást, 200 ezer támogató szignót kell összeszedni.

Népszavazás csak az után képzelhető el, ha előzőleg összegyűlik 200 ezer támogató aláírásFotó: Polyák Attila - Origo

Ha négy hónap alatt sikerül összegyűjteni ennyit, az Országgyűlésnek ki kell írnia az ügydöntő népszavazást, ennek eredménye kötelező érvényű a törvényhozásra. Ha az érvényes szignók száma 200 ezernél kevesebb, de meghaladja a 100 ezret, akkor fakultatív referendum írható ki, vagyis az Országgyűlés mérlegelésén múlik, lesz-e népszavazás.

Kétmillió ember igenje kellene

A népszavazási kezdeményezés kérdésének, illetve aláírásgyűjtő ívének hitelesítéséhez még elegendő volt a csatolt 23 érvényes támogató aláírás, a kiírás biztos elrendeléséhez pedig a fentiek szerint 200 ezer szignó kell, de a népszavazás sikeréhez már jóval több állampolgár egyöntetű véleménye szükséges.

Érvényes a népszavazás, ha mintegy négymillió választó szavaz, és eredményes, ha közülük legalább kétmillió azonos választ ad.

Érvényes a népszavazás, ha az összes, mintegy nyolcmillió választó legalább fele érvényesen szavazott. Ám attól, hogy négymillió ember az urnákhoz járul, a siker nem garantált. A referendum ugyanis csak akkor eredményes, ha az érvényesen szavazók több mint fele, vagyis mintegy kétmillió választó a feltett kérdésre azonos választ adott.

Vizet prédikálnak, hát igyák is!

A népszavazást Gulyás Balázs, az internetadó elleni, tavaly év végi tüntetések szervezője kezdeményezte. Az okokról az Origónak azt mondta, "ha a politikusok vizet prédikálnak, igyanak is vizet". Arra utalt, hogy 2013-ban a kormánypártok olyan szabályt hoztak, amely a közszférában bevezette a kettős juttatás tilalmát, vagy más nézőpontból a kötelező nyugdíjazást.

Gulyás Balázs azért kezdeményezett népszavazást, hogy a szabályok mindenkire vonatkozzanakFotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy arról az Origo is beszámolt, ez azt jelentette, hogy a közszférában dolgozó több ezer embernek, akik már elérték a nyugdíjkorhatárukat, és megfelelő szolgálati idővel rendelkeztek, meg kellett szüntetni júliustól a munkaviszonyát. Ez alól azonban egyedi mentességet lehetett kapni, amelyről a kormány döntött.

Saját nyugdíjaskorú minisztereit, államtitkárait sem kímélte Orbán Viktor: választaniuk kellettFotó: Origo

Választani lehetett, de nyugdíjat és munkabért egyidejűleg senki nem kaphat. A felsőoktatási kutatókon és oktatókon kívül ez alól csak a képviselők kaptak mentességet. De a politikai felsővezetők - a kormányfő, a miniszterek és a közigazgatási államtitkárok kivételével az államtitkárok - már nem, így posztjukról vagy a nyugdíjukról nekik is le kellett mondaniuk.

Elbúcsúzhatnak az ellátástól

Ha a sikeres és eredményes referendumon a választók a képviselők nyugdíjának átmeneti megvonásáról döntenek, az köti az Országgyűlést, amelynek 180 napon belül a döntésnek megfelelő törvényt kell alkotnia. Ezt ráadásul három évig nem írhatja felül a törvényhozás. Vagyis az érintett képviselőknek a mostani parlamenti ciklus végéig le kellene mondaniuk a nyugdíjukról.

A fideszes Turi-Kovács Béla nem tartaná korrektnek a lépést, mert a nyugdíjáért megdolgozottFotó: Origo

Ezzel a kormánypárti képviselők közül járnának a legtöbben rosszul, mert a 131 fős Fidesz-KDNP frakciószövetségben ül a legtöbb nyugdíjaskorú politikus. Az Országgyűlés korelnöke, az exkisgazda fideszes Turi-Kovács Béla például nem örülne, ha csak átmenetileg is, de megvonnák a nyugdíját, amit most bizottsági alelnöki pótlékával együtt bruttó 897 ezer forintos képviselői jövedelme mellett kap.

Nem lenne korrekt, hiszen a nyugdíjat nem kegyelemből kaptam, hanem megdolgoztam érte - mondta az Origónak a politikus, aki állítása szerint így is fizet adót a nyugdíja után, bár az ilyen ügyeket a felesége intézi. Valószínűleg azonban rosszul emlékszik, mert a nyugdíj adómentes, közterhet, a 16 százalékos személyi jövedelemadót csak a tiszteletdíja után kell fizetnie.

Rubovszky beletörődik, ha muszáj

"Jogkövető állampolgár vagyok, ha lesz népszavazás, és annak döntése alapján az Országgyűlés módosítja a törvényt, én alávetem magam" - mondta az Origo kérdésére a KDNP-s Rubovszky György, aki 997 ezer forintos képviselői tiszteletdíja mellett veszi fel a nyugdíját.

A KDNP-s Rubovszky György beletörődne a nyugdíja elvételébe, mert jogkövető állampolgárForrás: MTI/Kovács Tamás

A bíró ügyvéd-politikus vagyonos embernek mondható, hiszen három gazdasági társaságban is van részesedése, megtakarításai elérik a 21 millió forintot, tartozása nincs, és több ingatlanja van - derül ki idei vagyonnyilatkozatából.

Sokan e nélkül is szegényebbek

Rubovszky György ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselők egy részének jövedelme a nyugdíjmegvonástól függetlenül is csökkent tavaly. Akkor, az új Országgyűlés megalakulásával léptek életbe a még Lázár János által kezdeményezett új fizetési szabályok.

Az új szabályok a képviselők jelentős részének fizetéscsökkentést hoztakFotó: Pályák Attila - Origo

Az Origo is beszámolt arról, hogy az új rendszer nem engedi a végtelenségig halmozni a különféle pótlékokat, de cserébe egységes, a korábbi 231 ezer forintossal szemben bruttó 748 ezres tiszteletdíjat állapított meg. Ez soknak tűnhet, ám a legtöbb képviselőnek visszaesést jelentett.

Az új szabályozás vesztesei közé tartozik viszont Rubovszky György is, aki hiába kap bizottsági elnökként az új szabályok szerint csaknem bruttó egymillió forintot, ez mégis mintegy 400 ezer forinttal kevesebb, mint amennyi az elmúlt ciklusban járt neki.

Fónagy János már most sem kap

A fideszes Fónagy János ugyancsak nyugdíjas, de az Origo kérdésére elmondta, ő már most sem kap nyugellátást, mivel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkáraként a kettős juttatás tilalma miatt az öregségi nyugdíjának folyósítását jelenleg is szüneteltetik.

Fónagy János parlamenti államtitkár már most sem kaphat nyugdíjat a fizetése melléForrás: MTI/Mohai Balázs

Fónagy szerint aki ledolgozott 40-45 évet, annak jogosan jár a nyugdíj. Persze ő a törvényi szabályozás ismeretében, vagyis a nyudíjfolyósítás felfüggesztésének tudatában vállalta el az államtitkári megbízatást az Orbán-kormányban - tette hozzá.

A politikus államtitkárként bruttó 997 ezer forintot keres, ehhez jön 231 ezer forintos képviselői jövedelme. Ő mintegy 200 ezer forintos nyugdíjról mondott le. Valamivel kevesebb volt a rendőrként nyugdíjazott Pintér Sándor belügyminiszter ellátása, amit a tárcavezető szintén nem vesz fel.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivőjeForrás: MTI/Beliczay László
Az MSZP nem bánná az elvonást
A 2014-es parlamenti választás után megalakult Országgyűlés átlagéletkora a korábbinál alacsonyabb lett, sok idősebb képviselő búcsúzott a T. Háztól. A Jobbik frakciójában jelenleg nincs nyugdíjaskorú képviselő, ahogy a függetlenek között sem. Az MSZP-frakcióban is csak egyetlen ilyen politikust találni, Horváth Imrét. Őt nem tudtuk megkérdezni a népszavazási kezdeményezésről, helyette a párt szóvivője válaszolt.

Budai Bernadett szerint jogos felvetés, hogy bármely törvény, amely az állampolgárokra vonatkozik, legyen érvényes a parlamenti képviselőkre is, így arra is, aki az MSZP-frakcióban ül. Azt mondta, az egyenlő feltételek elvét szem előtt tartva a szocialisták egyetértenének egy ilyen változtatással.

Ez morális, nem szakmai kérdés

Nem ért egyet az Origo által megkérdezett nyugdíjszakértő azzal, hogy nyugdíjkérdésben népszavazás döntsön, ugyanakkor azzal sem értett egyet, amikor az Orbán-kormány bevezette a csak bizonyos biztosítotti rétegre érvényes kettős juttatás tilalmát.

Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt főigazgatója szerint ez morális kérdésForrás: MTI/Soós Lajos

Barát Gábor - az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője - az Origónak azt mondta, hogy ez nem szakmai, hanem morális kérdés. A nyugdíj szerzett jog, amit nem szabad utólag megvonni most éppen a képviselőktől - vélekedett. Szerinte inkább a korábbi, demagóg korlátozást kellene eltörölni.

A polgármesterek megmenekülnek

Ha a népszavazás sikeres lesz, és a parlamenti képviselők el is vesztik a nyugdíjukat, a polgármestereknek például nem kell aggódniuk, nekik megmarad az a kiváltságuk, hogy nyugdíjasként egyszerre két helyről kapjanak juttatást.

Tarlós István főpolgármester megtarthatja nyugdíját - e mellé jár neki bruttó 1,5 milliós tiszteletdíjFotó: Szabó Gábor - Origo

Így például Budapest főpolgármestere továbbra is felveheti majd a 277 ezer forintos nyugdíját. Tarlós István emellett mintegy bruttó 1,5 milliós fizetésért dolgozik: ez 1,29 millió forintos alapbérből és további 194 ezer forintos költségtérítésből áll össze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK