Kétszáz gyerek betegedett meg egy szegedi iskolában

2015.05.08. 13:21

Mintegy kétszáz gyermek betegedett meg egy szegedi általános iskolában. Szerdán 120-an lettek rosszul, péntekre már 200-an, egyelőre nem tudni, miért. Van olyan gyerek, aki a járványosztályra került, és infúziót kapott.

A szegedi Gregor József Általános Iskola igazgatója szerdán délután jelentette a járási tisztifőorvosnak, hogy az intézményből 120 gyermeket küldtek haza hányással, hasmenéses tünetekkel – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal sajtószolgálata pénteken. 

A konyha rendben volt

A betegség tünetei alapján az ételfertőzés gyanúja is felmerült. Az iskola háromszáz adagos melegítő konyháján végzett ellenőrzés nem talált közegészségügyi hiányosságot. A járványügyi szakemberek megvizsgálják az ételmintákat és az ivóvizet, és elrendelték az iskola összes helyiségének fertőtlenítőszeres takarítást, amelyet csütörtökön el is végeztek.

Felnőttek is rosszul lettek 

A tisztiorvosi szolgálat munkatársai kikérdezték a beteg gyermekek szüleit, valamint felvették a kapcsolatot az összes szegedi házi gyermekorvossal is. Péntekre a megbetegedett gyermekek száma 196-re emelkedett és négy pedagógusnál és egy takarítónál is jelentkeztek a gyors lefolyású betegség tünetei.

Hárman fertőzőosztályon

A gyerekek közül hárman kerültek az egyetem gyermekklinikájának fertőzőosztályára, valamennyien infúziós kezelésre szorultak, általános állapotuk kielégítő. A járvány okának felderítése érdekében az iskola valamennyi tanulójára kiterjedő felmérést végeznek – áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK