Már van új állása az M1-től távozó műsorvezetőnek

2015.05.08. 15:12

Az ország egyik legnagyobb és legrégebbi egyetemén kap állást az évtizedes tévés pályafutás után az állami televíziótól távozó népszerű műsorvezető. Jegyes-Tóth Kriszta az Eötvös Loránd Tudományegyetem szóvivői feladatait látja el a jövőben - tudta meg az Origo. 

Nem mond végleg búcsút a képernyőnek az M1-től távozó népszerű műsorvezető, csak éppen a jövőben inkább őt kérdezik majd, nem pedig ő kérdez. Jegyes-Tóth Kriszta ugyanis az Origo értesülése szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) újonnan létrehozott szóvivői posztját tölti majd be. Jegyes-Tóth Kriszta foglalkoztatását nevük mellőzését kérő ELTE-s forrásaink is megerősítették.

Jegyes-Tóth Kriszta már meg is találta az új kihívást: az ELTE szóvivője leszForrás: facebook.com/jegyestothkriszta

Az Origo számolt be nemrég arról, hogy távozik az állami hírcsatornától a Csengery Antal-díjas szerkesztő, riporter, televíziós műsorvezető, aki pályáját a Juventus Rádiónál kezdte, és a Sztár FM-nél, majd a Rádió Deejay-nél folytatta. Később a Duna TV-hez került, az M1-en 2008-tól volt látható többek között a Nap-Keltében is. Négy éven át vezette a Ma reggel című műsort, majd az Estében dolgozott.

Nagy a jövés-menés az M1-nél

Jegyes-Tóth Kriszta mellett egy másik kedvelt, régi arc is távozik az M1-től: május 15-i hatállyal mondott fel a csatornánál D. Bányász Gergő, aki 2006 óta dolgozott a köztévénél, előtte kétszer is az év parlamenti tudósítójának választották, mostanában pedig az Este szerkesztőjeként dolgozott. Más okból, de nem tér vissza a képernyőre az M1 híradósa, az áprilisban megvert Borsa Miklós sem. 

Borsa Miklós már nem tér vissza a képernyőreForrás: MTI/Kollányi Péter

Eközben új kollégák érkeztek viszont az állami csatornához: május elsejétől szerkesztő-műsorvezetőként dolgozik az M1-nél az ex Hír TV-s Szabó Anett, aki azután távozott a Hír TV-től, hogy elmérgesedett Orbán Viktor és Simicska Lajos médiaháborúja. Ugyancsak a HírTV-től érkezett az M1-hez Földi-Kovács Andrea, aki Jegyes-Tóth Kriszta helyére került.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK