Gyerekek sérültek Tiszabercelnél

Vágólapra másolva!
Nyolc ember sérült meg egy balesetben Tiszabercel és Gávavencsellő között szombaton, nem sokkal dél előtt. Az Origo úgy tudja, hogy a sérültek között gyerekek is vannak. 
Vágólapra másolva!

Két kisteherautó ütközött össze szombaton dél körül Szabolcs megyében Tiszabercel és Gávavencsellő között. Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az Origónak azt mondta, hogy a balesetben összesen nyolcan sérültek meg, egy ember súlyosan. Az Origo egyik olvasója azt írta, hogy a sérültek között két gyermek is van, de az állapotuk nem súlyos.