Nem repülhetnek az Airbusok

Vágólapra másolva!
Németország, Nagy-Britannia és Törökország is úgy döntött, ideiglenesen felfüggeszti Airbus A400M típusú katonai szállítógépeinek repülését, miután előző nap a dél-spanyolországi Sevilla közelében lezuhant egy hasonló repülőgép. A balesetben négy ember meghalt.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tudni, mi okozta a szállító repülőgép szombati balesetét, amely próbarepülést végzett a spanyol légtérben. Ez volt az Airbus A400M típusú gép első halálos kimenetelű katasztrófája.

A német hadsereg szombaton jelentette be, hogy felfüggesztik egyetlen Airbus A400M típusú repülőgépük próbarepüléseit. A szombati baleset vizsgálatának az eredményét várják.

A brit védelmi minisztérium illetékese arról számolt be, hogy "elővigyázatossági okokból" ideiglenesen kivonják a forgalomból az ilyen típusú gépeket, és hasonlóan tettek a törökök is.