Megbénulhat Budapest, utcára vonulnak a nővérek

2015.05.12. 09:21

Az ápolók nemzetközi napján tartanak demonstrációt az egészségügyért tüntetők. A vonulás miatt forgalomkorlátozások lesznek kedd délután Budapest több fontos útvonalán is. 

Két felvonulást is tartanak Budapesten az egészségügyi dolgozók. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elsősorban a "megalázóan alacsony fizetések" miatt hívja az utcára a nővéreket, ápolókat és asszisztenseket. A menet a Hősök teréről indul 18 órakor, a gyülekező egy órával korábban kezdődik. Felhívásukat a Facebookon is közzétették. 

A másik menetet Értetek, Értünk, Veletek címmel hirdette meg az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség

Korlátozások a demonstrációk miatt

Reggel 6 órától egészen este 24 óráig tilos megállni az Id. Antall József rakparton a Markó utca és a Margit híd között, az Arany János utca mindkét oldalán a Nádor utca és az Akadémia utca között (a minisztériumi parkolóban is) és az Akadémia utca mindkét oldalán az Arany János utca és a Vigyázó Ferenc utca között.

A rendőrség közlése szerint szakaszosan lezárják 17 óra után az Andrássy út – József Attila utca – Nádor utca – Arany János utca útvonalat. Továbbá a Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Nádor utca – Arany János utca útvonalon is dugóra számíthatnak az autósok.

A BKK közölte, hogy a forgalomkorlátozások miatt változik a 2-es villamos, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 115-ös busz közlekedése is. A módosult útvonalakról a társaság honlapján, a bkk.hu-n tájékozódhatnak az utasok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK