Vágólapra másolva!
Szinte csak akkor hallgathatják meg a magyar hatóságok Kisbandit, ha ő is akarja, ráadásul csak olyan kérdéseket tehetnek fel neki, amelyeket előre írásban benyújtottak. Nem lesz egyszerű hazahozni az alvilág egykori pénztárosát. 
Vágólapra másolva!

Magyarországnak nincs kiadatási szerződése Brazíliával, pedig éppen ott kapták el Lakatos Andrást. Az alvilág Kisbandi néven ismert pénztárosát azért is akarják hazahozni a magyar hatóságok, hogy meghallgathassák Portik Tamás egyik perében, amelyben

Portikot Prisztás József megöletésével vádolják.

Kisbandi hazahozatalának nehézségeiről a Prisztás-gyilkosság keddi tárgyalásán beszélt a bírónő a Fővárosi Törvényszéken. Azt mondta, hogy egyelőre nem tudni, mikor hallgathatják meg Lakatos Andrást, azt pedig végképp nem, hogy mikor hozhatják Magyarországra a férfit.

Vigyáznak Portikra Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Azt ugyan lehet, hogy el tudják intézni a magyar hatóságok, hogy Kisbandi videovallomást tegyen, de ott csak

olyan kérdéseket tehetnek fel, amiket előre megírtak.

Kisbandi vallomására a hatóságok a Prisztás-gyilkosság ügyében is számítanának. Ebben az ügyben Portik Tamást és társait a több mint másfél évtizeddel ezelőtti Prisztás-gyilkossággal vádolja az ügyészség. Portik Tamást az emberölés megrendelésével vádolják, egyik társát pedig azzal, hogy megölte Prisztás Józsefet.

Ítélethirdetés a Portik-perben a Fővárosi Törvényszéken, a Markó utcában Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Portikékat tavaly már egyszer elítélték,

de az akkori elsőfokú ítéletet tárgyalás nélkül helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla. Arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy nem várta meg az Aranykéz utcai nyomozás végét, mert azzal nemcsak a Fenyő- gyilkosság perét, hanem a Prisztás-ügyet is egyesíteni kellett volna.

Kisbandit április 23-án Brazíliában fogták el, jelenleg is őrizetben van.