Nyolcéves lányát adta el a pedofilnak az anya

pedofil botrány, illusztráció
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Gyerekpornóra akart rávenni egy férfi egy nyolcéves kislányt, akit a saját anyja vitt el hozzá. A gyerek sírva könyörgött, mert nem akart a férfival fürdeni.
Vágólapra másolva!

Meztelenül fürdésre és orális szexre akart kényszeríteni egy nyolcéves kislányt egy 33 éves debreceni férfi, aki ezért pénzt ígért az anyának. A kislányt a nő vitte a férfi lakására 2013 decemberében.

A kislány azt mondta, hogy az anyja egyszer elvitte egy férfihoz, aki meztelenül jött ki a fürdőszobából. Az anyja azt mondta neki, hogy „masszíroznia kellene a bácsit”, de ő ezt nem akarta,

sírt, és kérte az anyját, hogy menjenek el.

Végül otthagyták a férfit.

Az ügyre akkor derült fény, amikor a férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. Számítógépén sok pornográf fotót és videót találtak.

A nő a rendőröknek azt mondta, hogy pénzért akarta szexre kényszeríteni a lányát. Nehezen éltek, mert hiteltartozásuk miatt elveszítették a lakásukat, majd

a munkahelyéről is elbocsátották.

Először ő jelentkezett a férfihoz masszőrnőnek, aki szexuális munkát ajánlott, és olyan videofelvételeket mutatott neki, amelyeken egy nő és egy kislány közösen elégítettek ki orálisan egy férfit.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Roos Koole

A férfi felajánlotta, hogy ha a felvételen látottakat a lányával megcsinálják vele, akkor sok pénzt kereshet.

A férfi a kislánynak is lejátszotta a videót, és azt mondta, hogy ha megteszik, amit láttak, sok pénzt kaphatnak érte. Ezután

az asszony orálisan kielégítette a férfit.

A Zsaru magazin szerint a pedofil férfit kábítószer-kereskedelem mellett 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal is gyanúsítják. Az anyának 18. életévét be nem töltött, az elkövető nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett kerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.