Újabb névváltoztatásra készülnek Szegeden

2015.05.13. 10:47

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerint a Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium nevéből törölni kell a névadót.

Csak simán Városi

A Délmagyarország című lap szerdai számában azt írja: az Ortutay-kollégium névhasználat nem felel meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) rendeletében foglaltaknak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerint.

A Klik a Magyar Tudományos Akadémiának a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló állásfoglalásra is hivatkozik. A 330 fős kollégiumnak a Klik a fenntartója és az önkormányzat a működtetője. Az intézmény új neve Szegedi Városi Kollégium lenne.

Botka László szerint felháborító

Az újságnak nyilatkozó szocialista Botka László (MSZP) szegedi polgármester úgy fogalmazott, felháborító a névváltoztatással kapcsolatos kezdeményezés. Hozzátette: már a Ságvári-ügyben is teljesen érthetetlen volt, amit a kormányzat művel. Ortutay Gyula esetében ez még kevésbé érthető, hiszen aki ismeri az életrajzát, az tudja, hogy tudósember volt - mondta a politikus. Ortutay Gyula (1910-1978) néprajztudós, akadémikus, politikus volt. 

Az Origo elsőként írt arról, hogy a kormány átnevezi a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskoláját illetve gimnáziumát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK