A kormány is tudja, feneketlen kútba ömlik a pénz

Lázár, Giró-Szász
2015.05.14.
Vágólapra másolva!
Lázár János szerint a kormány tisztában van azzal, hogy pillanatnyilag hiába rendezik a budapesti tömegközlekedés adósságait, a probléma újratermeli magát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Origónak azt mondta: 25 éve stratégiailag senki nem nyúlt az ország tömegközlekedéséhez, most ezt megpróbálják, de nem garantálja, hogy gyors és tökéletes munka lesz.
Vágólapra másolva!

Lázár János a heti Kormányinfó tájékoztatón az Origo kérdésére azt mondta: támogatják a fővárosi közlekedési reformokat, de egyelőre nem látják világosan, mibe is öntik a közpénzt. A probléma persze nem korlátozódik a fővárosra.

Lázár János miniszter szerint még nem látják világosan, mibe is öntik a pénzt Fotó: Polyák Attila - Origo

Százmilliárdokat költenek például vasútfejlesztésekre, hogy néhány perccel rövidebb legyen a menetidő, miközben az ország egyes részein a megyeszékhelyre is csak nagy nehézségek árán lehet eljutni egy 25 kilométerre lévő településről.

25 éve nem volt ilyen

A kormány célja, hogy a 197 járásban egységes koncepció szerint szervezzék meg a közösségi közlekedést, úgy, hogy egymásra rakják és összefésülik a jelenlegi infrastruktúrát és az utasok elvárásait. Lázár János szerint 25 éve senki nem nyúlt olyan szinten a rendszerhez, ahogy most tervezik.

Buszbemutató a Hősök terén a buszközlekedés 100. évfordulója alkalmából Fotó: Szabó Gábor/Origo

A miniszter kijelentette, hogy nem lesznek vonalbezárások, csak jól működő közlekedés. Arra nem tudott egyértelmű választ adni, hogy a Varga Mihály által felvetett elektromos buszokat vagy a kötöttpályás közlekedést kellene inkább preferálni, ezt szakmai kérdésnek tartja, amiről még nem folytattak vitát.

Nem fogy a népesség

A miniszter szerint a szerdai 12 órás kormányülés legfontosabb témája a demográfiai helyzet értékelése volt. A kormány intézkedéseit látta visszaigazolni abban, hogy az utóbbi 20 hónapban folyamatosan nőtt a szülések száma, miközben csökkent a halálozás, többen kötöttek házasságot, és kevesebben váltak el, és csökkent az abortuszok száma is.

Bürokráciacsökkentés

A kormány csökkenti az állami, önkormányzati bürokráciát: 1107 javaslatról tárgyaltak, 360-at azonnal el is fogadtak. Egyszerűsítik az építési engedélyezést, a nyugdíj-megállapításokat és az uniós források közvetítését is. Mindezt alacsonyabb díjért, mert 10 milliárd forinttal csökkentik az eljárási díjtételeket.

Jövőre több pénzt kapnak a hajdúböszörményi járási hivatal okmányirodájában dolgozók is Forrás: MTI/Oláh Tibor

A területi közigazgatásban mintegy 35 ezer, nem vezető beosztású dolgozó kap "jelentős" béremelést, amire 25 milliárd forintot költ a kormány 2016-ban, felmenő rendszerben pedig bevezetik a minden más okmányt felváltó e-kártya rendszerét.

Paks a titka mindennek

A paksi beruházás kapcsán a kormány arról döntött, hogy Kalocsánál új Duna-hidat építenek, Paks I vezetésére nemzetközi fejvadászcégen keresztül keresnek menedzsereket, Paks II vezérigazgatójának pedig Bán Tamást, a Budapesti Városüzemeltetési Központ jelenlegi vezetőjét kérik fel.

A Paks II. beruházás helyszíne, háttérben az atomerőmű Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A 2014–20 közötti vidékfejlesztési operatív program 1200 milliárdjából 80 százalék jut majd a magyar kis- és középvállalkozásoknak, szemben az eddigi rendszerrel, ami pont ilyen arányban a nagybirtokokat támogatta. Valódi rendszerváltás lesz az agráriumban – mondta Lázár János.

Nem fektetnek gyémántba

A kormány egy törvényt készít elő, ami szabályozza az állami intézmények és önkormányzatok pénzeszközeinek lekötését. Minden esetben állampapírban, a Magyar Államkincstárnál kell tartaniuk a pénzüket, senki nem viheti brókerekhez, és nem fektetheti gyémántba.

Az e heti Kormányinfón is Giró-Szász Andrással (balra) állta a kérdéseket a miniszter Fotó: Polyák Attila - Origo

Lázár arról is beszélt, hogy újra felállítják a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot, amelyik az állam ügyvédje lesz a peres eljárásokban. A kormány célja, hogy csak extrém esetben adjanak ügyvédi megbízást az állam képviseletére, a perek többségében a kincstári jogügy látja el a törvény előtti érdekérvényesítést.

Visszautalnak 2 milliárdot

Lázár János szerint az Európai Unióban nehéz a magyarok kivándorlásáról beszélni, hiszen az emberek, a tőke és a szolgáltatások is szabadon mozoghatnak.

A miniszter adatai szerint a külföldön dolgozó magyarok évente 2 milliárd eurót utalnak haza, ami azt jelenti, hogy valójában Magyarországon képzelik el a jövőjüket, csak pillanatnyi anyagi érdekeik miatt dolgoznak külföldön.

Az, hogy a külföldön dolgozó magyarok pénzt utalnak haza, Lázár szerint azt jelenti, itt képzelik el a jövőjüket.

Ráadásul népességarányosan Csehország mellett Magyarország adja a legkevesebb külföldi munkavállalót az EU tagországaiban – tette hozzá.

Reklámadó-kifogás érkezett

Az Európai Bizottság megtámadta a reklámadó 100 millió forintos küszöbét, mert túl magasnak tartja, az adó 5,3 százalékos mértékével azonban nincs problémájuk – mondta Lázár János. Azt majd a parlamenti vita dönti el, módosítanak-e a beterjesztett javaslaton.

Nem ismer ilyen nevűt

Lázár János arra a kérdésre, hogy mit szól Habony Árpád és a Fideszt korábban tanácsadóként segítő Arthur J. Finkelstein frissen alapított közös londoni cégéhez, a miniszter azt mondta: nem tud a Fidesz és Finkelstein közti kapcsolatról, ő ilyen nevű embert nem ismer, vele sosem találkozott.