Újabb menekülthullám Budapesten

afgán menekültek a nehru parkban
afgán menekültek a nehru parkban
Vágólapra másolva!
Bokrokban alszanak, napokig nem esznek: afgán menekültek költöztek be a Nehru-partra és a Nyugati pályaudvar környékére, közöttük egy kisgyermekes család is. Afganisztánban minden nap egy újabb háború, itt legalább nem bántanak bennünket – mondta az Origónak Juszuf, aki két hónapi vándorlás után érkezett Magyarországra.
Vágólapra másolva!

A koszovói albánok után afgán és szír menekültek jelentek meg Budapest utcáin, egyre több helyen találkozhatunk kisebb csoportjaikkal.

Kartonágy a fák alatt

Esténként megtöltik a Nehru partot is, ahogy egy olvasónktól megtudtuk, 40 közel-keleti férfi ütött tanyát a helyi parkban, zsákokban, kartonokon alszanak.

Gyülekező lefekvés előtt: esténként afgán fiatalok beszélgetnek a Duna-parton Fotó: Bielik István - Origo

Csütörtök hajnalban, szakadó esőben látogattuk meg őket, ekkor csak néhányan ődöngtek a Petőfi híd lábánál, velük egy virgonc kislány is.

Minden nap háború

"Ő Arszul, a kishúgom, nyolcéves. Vele, a bátyámmal és egy jó barátommal menekültünk el Afganisztánból" – mutatta be a társaságot Juszuf, a csapat egyetlen angolul beszélő tagja. Mint mesélte,

muszáj volt menniük

hazájuk élhetetlenné vált a mindennapos háború miatt.

A törökök durvák voltak

Az idáig vezető út sem volt éppen könnyű. Két hónapot vándoroltak, gyalog és autóstoppal. Törökországban és Bulgáriában volt a legrosszabb, ott többször is megverték őket a rendőrök.

Napok óta nem ettek – afgán menekültek reggeliznek a Nehru parton Fotó: Bielik István - Origo

"Budapestig vagy három napot gyalogoltunk, a hátamon hoztam a húgomat. Szerencsére a magyarok kedvesek. Jó itt, senki sem bánt minket, még nem is akarunk továbbmenni" – mondta mosolyogva az alig 20 éves férfi.

Senki sem látja?

Bár nem bántják őket, nem is foglalkoznak velük:

a Nehru parti menekültcsapat hat napja érkezett, azóta sem tűnt fel senkinek, hogy a parkban egy kislány és tucatnyi fiatal lakik.

Gyorsan kiderült, hogy éhesek – mint Juszuf elmondta, napok óta nem jutottak ételhez, nyelvismeret híján kérni sem tudnak, nem is mernek.

Ácsorgással, alvással telnek a napok, de ez is jobb, mint a táliboktól rettegni Fotó: Bielik István - Origo

A fiatalok percek alatt eltüntettek egy nagy zacskónyi zsemlét és felvágottat, Arszul a reggeli után egy tábla csokival vigasztalta magát.

Közel-Kelet a Nyugatinál

Nagyobb feltűnést keltenek az Eiffel tér lakói, akik már

másfél hónapja élnek a Nyugati pályaudvar mellett.

Napközben csak néhányan őgyelegnek a tér gondozott parkjában, estére viszont 40-50 fős csoportba verődnek össze.

Csak tologatják őket

"Itt alszanak a pályaudvar melletti lépcsőlejáróban, a régi bódé mellett meg szarni szoktak" – mesélte Attila, a biztonsági őr, aki naponta többször elzavarja a menekülteket a tér irodaházai elől. "Én is sajnálom őket, biztos nekik sem volt jó otthon, de mit lehet csinálni"

Ugyanígy szabadkozott kérdésünkre az egyik pályaudvari őr. Mint kiderült, a téren több biztonsági szolgálat tologatja a menekülteket, többnyire egymás térfelére.

Éjszaka keményebb

Ottjártunkkor két készenléti rendőr is megjelent. Ráérősen végigsétáltak a téren, majd továbbálltak. Nyomukban újra összeverődtek az érkezésükre korábban szétrebbent, kapucnis menekültek.

Itt alszanak az Eiffel tér menekültjei Forrás: Origo

"Ennyit tudnak csinálni. Igazoltatnak is néha, de minden menekültnek van pecsétes papírja" – jegyezte meg Attila, aki szerint napközben még istenes a helyzet, de

éjjel vannak rablások, lopások is,

a nincstelen afgánok ilyenkor pénzt, telefont vesznek el a részeg fiataloktól.

Jön a segítség

Több egyházi és civil szervezet jelezte az Origónak, hogy azonnali segítséget nyújtanának a menekülteknek: a Menhely Alapítvány és a Magyar Iszlám Közösség (MIK) is ruhát, pokrócot, élelmiszert visz ki a Nehru partra, és talán szállást is találnak Arszulnak.

Arszult sokszor a hátán hozta a bátyja, három napig gyalogoltak, míg Budapestre értek Fotó: Bielik István - Origo

Bolek Zoltán, a MIK elnöke sem tudott az újabb menekültcsoportról, de elmondta, közösségük már régóta tervezi egy ideiglenes szálló kialakítását. "Már egyeztettünk a XV. kerülettel, bérbe vennénk egy nagyobb ingatlant, ahol 60-70 rászorulónak tudnánk átmeneti szállást nyújtani" – mondta a közösségi vezető.

A kerület cáfol

A XV. kerületi alpolgármester később ugyanakkor közölte: semmilyen megbeszélést nem folytatttak a Bolek Zoltánnal, illetve szervezetével az ideiglenes szállóról. "Szeretném megjegyezni azt is, hogy jómagam sem alpolgármesterként, sem mint a Fidesz-KDNP frakcióvezetője nem támogatom a szállás kialakítását kerületünkben" - hangsúlyozta Pintér Gábor.

Csúcson az idegenellenesség

Úgy tűnik, az újabb menekülthullám akkor érkezik, amikor

csúcsokat dönt a magyarok idegenellenessége.

A Tárki felmérése szerint a megkérdezettek 46 százaléka döntene úgy, hogy menedékkérő többé ne tehesse be a lábát az országba – a menekültek elutasítottsága 22 éve, a felmérés kezdete óta nem volt még ilyen magas.

Bevándorló = terrorista?

Ebben közrejátszhat, hogy a kormány határozottan bevándorlóellenes hangot ütött meg az utóbbi hónapokban.

Orbán Viktor szerint Európának nincs szüksége bevándorlókra Forrás: MTI/Beliczay László

Februárban Orbán Viktor még arról beszélt, hogy félmillió albán menekült érkezhet Magyarországra, áprilisban pedig kijelentette:

Az idegenellenes hangulatot erősítheti a témával foglalkozó nemzeti konzultációs ív összeállítása is, a kérdőív első három pontja közös nevezőre hozza a terrorizmus és a bevándorlás témakörét.

Őrültség, de van benne rendszer

Orbán Viktor nemrég őrültségnek nevezte az Európai Bizottság ötletét, hogy az uniós tagállamok között arányosan osszák szét a harmadik országból érkező bevándorlókat.

Brüsszel ugyanakkor már kidolgozta a javaslatcsomagot, amely szerint uniószerte összesen 20 ezer, Magyarországon pedig 350 menekültet kellene letelepíteni.

307 menekültet kellene befogadnia Magyarországnak, ha elfogadják az Európai Bizottság javaslatát Fotó: Bielik István - Origo

Az EU mindehhez közel 20 milliárd forintos keretet biztosítana Magyarországnak, ebből kellene 2014 és 2020 között ellátni a határok védelmét, a migrációs és menekültügyi feladatokat.