Feloszlott az ózdi Fidesz is

2015.05.19. 07:21

Az utcára került belső problémák és személyes ellentétek miatt feloszlatták a Fidesz ózdi szervezetét. 

Riz Gábor választókerületi elnök, országgyűlési képviselő szavait idézve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő Észak-Magyarország keddi cikke emlékeztet arra, hogy a Fidesz az elmúlt ciklusban a KDNP-vel szövetségben vezette Ózdot.

Megbomlott a frakció

A párt jelöltje nyerte az országgyűlési képviselő-választást, ezután viszont több olyan probléma merült fel, amelyet nem kezeltek a súlyának megfelelően, ezért a polgármester-választáson a Jobbik győzött.

Ugyanakkor hiába került a pártszövetség az önkormányzati testületben többségben, a frakció megbomlott, ez vezetett a szervezet feloszlatásához.

Újraszervezés

Riz Gábor elmondta: megkezdték a szervezet újjáépítését, a napokban minden tagot levélben értesítenek a felbomlásról és a további lépésekről. Az országgyűlési képviselő szerint az értékeket meg kell tartania a pártnak, de szükség van a megújulásra, és néhány új arcra is, akikkel nekivághatnak majd a következő választásoknak – olvasható az Észak-Magyarországban.

Esztergomban is feloszlott a Fidesz

Ózdhoz hasonlóan a Fidesz feloszlatta alapszervezetét Esztergomban is. Völner Pál, a választókerület elnöke szerint a feloszlatásra az ő kezdeményezésére került sor, mivel az alapszervezet nem működött harmonikusan, illetve sok feszültség volt a korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás és a régi képviselő-testület tagjai, valamint a szervezet többi tagja között.

KAPCSOLÓDÓ CIKK