A bolgár nyomozóhatóságok egyelőre terrorizmust vagy konkurenciaharcot feltételeznek a bolgár busz ügyének hátterében, amelyen gyanús csomagot találtak az M0-s autóút Annahegyi pihenőjében szombat délután - írta több bolgár napilap is keddi számában. A bolgár hivatalos tájékoztatás szerint az Europolon belüli együttműködés keretében várják az adatokat a magyar és cseh társszervektől.

Kihallgatták a bolgár busz sofőrjét, aki egyben a buszt tulajdonló cég tulajdonosa is. A kihallgatásról távozóban Dragomir Petkov a Trud című bolgár lapnak elmondta: az Omega Group 84 járata szombaton 10 órakor indult Prágából Várnába. Az utasok között volt egy 25 év körüli, valószínűleg cseh vagy szlovák fiatalember, akinek Pozsonyig volt jegye. Ő a Brno közeli pihenő idején nem tért vissza a buszra, "erősen alkohol szaga volt, sapkát és szemüveget viselt, ruházata ócska és viseltes volt" - mondta a sofőr.

Erős vegyszerszagot érzett

Beszámolt arról is, hogy Budapest közelében már azért álltak meg, mert ő is erős vegyszerszagot érzett. Amikor megkérdezte az utasokat, hogy szállít-e vegyszert valaki, mindenki nemet mondott. Ezt követően nyitották ki a csomagtartót, ahol rátaláltak a csomagra, amelyből a szag származott. Benne egy ablakmosó folyadékot tartalmazó műanyag flakont találtak és egy óraszerkezetet kábelekkel. Ekkor hívták ki a magyar rendőrséget.

Emberölési kísérlet miatt nyomoznak

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - szakértők bevonásával - emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indított nyomozást - közölte a rendőrség. A bejelentés után a helyszínre érkező Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata "a gyanús csomagot a helyszínen hatástalanította", majd további vizsgálatra elszállította. Senki nem sérült meg. A busszal utazó 34 - bolgár és román - állampolgárt a rendőrség tanúként hallgatta ki.